Éjszaka telt ház van a konténerekben

Alig maradt üres ágy a Hajléktalanok Átmeneti Szállóján. Krízis-időben a szálló kerítésén túli konténerek is megtelnek: egyik éjszaka a tíz helyen tizennégyen osztoztak.

Mészely Réka

A hajléktalanszálló bővítését tervezi a fenntartó térségi társulás, erre nagy szükség lenne a városban


Tavaly októbertől új szakmai vezető irányítja a mosonmagyaróvári hajléktalanszállót. A szociálpedagógus végzettségű Galazka Szabina már egy évtizede dolgozott az intézményben, melynek vezetését ősztől vállalta el.


Alázat, elhivatottság a dolgozók részéről


– Sajnos a szociális ágazaton belül nálunk is nagy a fluktuáció. Nehéz munkatársat találnunk, most éppen szociális munkatársat keresünk. Ugyanakkor elmondhatom, hogy jó munkaközösség alakult ki, jelenleg kilenctagú a csapatunk – kezdi beszélgetésünket a szálló vezetője.


„Elhivatottság, kellő alázat szükséges ehhez a munkához. Kell tudni alkalmazkodni, ugyanakkor határozottnak is kell lenni" – így vélekednek Karácson Józsefné Marika és Francz Zsolt, a hajléktalanszálló munkatársai, akik kollégáikkal nagy reményeket fűznek a nappali melegedő felújításához és bővítéséhez. Mint mondják, ez a beruházás a hajléktalanok és a dolgozók érdekeit egyaránt szolgálja.


Kivitelezőt keresnek


A fenntartó térségi társulás 86 millió forintot kapott a beruházásra. Ez egyelőre azért késik, mert az első közbeszerzés érvénytelen lett, s a napokban zárul a második kör. Csiba Erzsébet, a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény vezetője szerint első alkalommal túl drága árajánlatok érkeztek. A terveken módosítottak, így abban bíznak, hogy ez most sikeres lesz (a témára döntés esetén visszatérünk – a szerk.).


Hosszú idő után térben is elkülönül az ellátás két formája, az átmeneti szállás és a nappali melegedő. Most ugyanis a szűkös tereken napközben osztoznak a bentlakók és a kintről érkező hajléktalanok. Ez nemritkán konfliktushoz is vezet és sajnos lopás is előfordult. Egy interjúszobát is kialakítanak, ahol a szakemberek négyszemközt beszélgethetnek az ellátottakkal. A dolgozói irodákat áthelyezik, s számukra egy teakonyhát is kialakítanak. Jelenleg ugyanis egy helyiségben étkeznek a lakók és a munkatársak.

Senkinek sem kell az utcákon fagyoskodnia.

Karácson Józsefné Marika, Francz Zsolt és Galazka Szabina jelenleg munkatársaival az ellátottakkal közös konyhát használhatja.

Karácson Józsefné Marika, Francz Zsolt és Galazka Szabina jelenleg munkatársaival az ellátottakkal közös konyhát használhatja.

– Az átalakítás érinti a szállót is, mivel a dolgozói iroda az új épületrészbe kerül át, annak helyén pedig egy lakószoba lesz. Így a törvényi kötelezettségnek is meg tudunk felelni, miszerint a lakószobákban négy négyzetméternyi helyet tudunk egy ellátottnak biztosítani. Emiatt eddig csak határozatlan idejű működési engedélyt kaphattunk. A kilencágyas szobát is felszámoljuk. Jelenleg egyébként háromtól kilencágyas szobákban fogadjuk a rászorulókat – részletezi Galazka Szabina.


A negyvenhárom férőhely a bővítés után nem gyarapszik. Ez reális számnak is tűnik, hiszen látogatásunkkor is harminckilencen igényelték a szállást. Igaz, nemrég telt ház is volt.


– A negyvenháromból kilenc a női helyünk, ők jelenleg heten vannak. A legidősebb lakónk 77 éves, s egyre több a nagyon fiatal, épp a 18. életévét betöltő ellátott. Ideális esetben csak néhány hónapot töltenek itt, s ha el tudnak helyezkedni, a munkaadójuk szállást is biztosít. A lakóknak a munkalehetőségek mellett igyekszünk segíteni a szenvedélybetegségekről való leszokásban, akár pszichiátriára, akár elvonóra, más intézménybe továbbítva őket – emeli ki a szakmai vezető.

Galazka Szabina és Francz Zsolt a krízisszállást mutatja, melyben éjszakánként telt ház van.

Galazka Szabina és Francz Zsolt a krízisszállást mutatja, melyben éjszakánként telt ház van.

November közepén nyílt meg a szálló kerítésén túli krízisellátás. A konténerekben tíz hely van, de hétfőn éjszaka tizennégyen húzódtak be ide a hideg elől. Este 7 órától reggel 8-ig tartózkodhatnak itt a fűtött térben. A nappali melegedő reggel 7-kor nyit és este 7-ig lehet ott maradni. Bent tisztálkodni, mosni, de akár olvasni, tévézni, internetezni is lehet. Ebből is látszik, hogy senkinek sem kell az utcákon fagyoskodnia. Galazka Szabina szerint gyakori eset, hogy éppen a rendőrök vagy rendészek irányítják, hozzák ide a fedélnélkülieket.


Remény, hogy van kiút


– Annak, akinek dolgozni kell menni, főleg nehéz egy kilencágyas szobában laknia. Én is ott kezdtem, s ott mindig nagy a nyüzsgés. A szállóról már többször is kikerültem, de aztán közbejött valami, ez meg egy biztos pont volt. Munkahely most is lenne, csak éppen műtét előtt állok. Utána reménykedem, hogy akár albérletben, de tudom folytatni az életemet – osztotta meg reményeit velünk az egyik lakó, István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!