Világbajnok lett a mosonmagyaróvári pecás

A Horvátországban megrendezett MLS-Veterán-Masters világbajnokságon a 65 évnél idősebbek korosztályában világbajnok lett a magyar csapat. A szövetségi kapitány a győri Timár Szabolcs volt, míg a magyar egységben a mosonmagyaróvári Pausits Imre horgászott.

kisalfold.hu

 

A korábbi világbajnokságokon negyedik és dobogós helyezéseken már végeztünk, ám győzni eddig nem tudtunk. Idén erős csapattal érkeztünk Horvátországba, Timár Szabolcs szövetségi kapitány vezetésével válogatottunk a Czakó János, Jónás György, Pausits Imre, Varga József és Zsíros András összetételben szerepelt. Másodkapitányunk Timár Dániel és ifj. Varga József volt. Segítőként Benyó János, Dömötör Atilla, s a megyéből Vörösházi György támogatta a csapatot. 

Boldogság – Pausits Imrének a vébén is tele lett a haltartója. Fotó: Timár Szabolcs

„Az első versenynapon nem volt rossz a sorsolásunk, ennek megfelelően hoztuk is a jó eredményt" – kezdte Pausits Imre. „A második nap a pálya egyik legrosszabb helyén horgásztam, ennek ellenére próbáltam a legjobbat kihozni belőle. Az első fordulóban ugyanezen a helyen 3,5 kilogramm halat fogott versenyzőtársam, nekem ugyanott 13,5 kilogramm halat mérlegeltek. Amikor nyilvánvalóvá vált a siker a versenypályán, felszabadult a feszültség bennünk és örömkönnyek közepette tudatosult: kategóriánkban megnyertük a világbajnokságot. Arra mindig emlékezni fogok, hogy fent állunk a dobogó tetején, miközben nekünk szól a magyar himnusz: felemelő érzés. Aztán a siker óta eltelt néhány nap és egyre inkább kirajzolódik, hogy mennyire csapatmunka volt ez a csapat világbajnoki cím. Kiemelném szövetségi kapitányunk és segítőink szerepét. A világbajnoki cím nem az öt horgász sikere, hanem legalább tíz ember közös munkájának eredménye – mondta Pausits Imre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!