Egészségház épült önerőből Dunakilitin

A Péter-Pál-napi falunapon, szombaton adják át a dunakilitiek új egészségházát. A felújított épületbe augusztusban költözik vissza a háziorvos, és ősztől a védőnő is itt fogadja majd a családokat.

Mészely Réka

Tavaly októberben adták át a munkaterületet, s a napokban az utolsó simításokat végezték Dunakilitin az új egészségháznál. A felújított és kibővített ingatlant ünnepélyesen a szombati falunap keretében vehetik birtokba a helyiek.


– Idén a legnagyobb feladatunk az egészségház építésének befejezése volt. Erre a célra pályáztunk, de nem nyertünk. Ezért saját forrásból fogtunk az épület felújításába és bővítésébe, az előző és az idei költségvetés terhére. A közbeszerzésre első körben senki nem jelentkezett, másodszorra egy feketeerdői kivitelezőt bíztunk meg a 140 milliós beruházással. A munkálatokat hol segítette, hol gátolta az időjárás – mondta el Kovács Andorné polgármester. 


A munkálatok idejére az orvosi rendelő a szomszédos szolgálati lakásba költözött. Dr. Rimóczi Natasa családorvos várhatóan augusztustól fogadja újból a régi, ám megszépült rendelőben a pácienseit. A leendő egészségházba költözik majd a védőnői szolgálat is. Mint megtudtuk, a július másodiki műszaki átadás utánkérhetik a használatbavételi engedélyt. Ennek birtokában már a védőnő is az új szárnyban dolgozhat. Jövő hónaptól egyébként új védőnő szolgálja a helyieket, Ujháziné Kiss Judit. 


Az egészségház emeleti részén két szolgálati lakást is átadnak. Ezzel kilenc önkormányzati bérlakás áll helyben rendelkezésre, melyre egyébként nagy az igény. A faluvezető szerint már többen jelentkeztek, nemcsak családok, hanem cég is, amely irodaként használná a tágas lakást. 


Jelentkezni még lehet, döntés a nyár folyamán várható, hiszen szeptembertől szeretnék az ingatlanokat bérbe adni. 


A Kis-Duna utca folytatásában 31 telek értékesítése zajlik, sőt, egy-egy építkezés már el is indult. Eddig hetet vásároltak meg, három vevő pedig szintén kinézte a területet. A polgármester javasolja a leendő háztulajdonosoknak: ne a végleges tervvel forduljanak az önkormányzathoz, hanem korábban, amikor még a településképi rendelet alapján módosíthatóak az elképzelések. A víz- és szennyvízhálózat a napokban készül el, a gázszolgáltató is dolgozik már a területen. Az önkormányzat megkötötte a szerződést a kivitelezővel az út kiépítésére, és az áramszolgáltatóval is tervezik a szerződés aláírását. 

Péter-Pál-napi falunap 


Az új egészségházat szombaton reggel fél 9-kor adják át. Fél 10-re falureggelire várják az érdeklődőket a sportpályánál. Délután fél 4-től bábjáték, ütősök, hastáncosok, vásári játék, tánc szórakoztat, este 7 órától Oszvald Marika, a Moson Big Band, fergeteges rock and roll táncshow. Az estet tűzijáték, majd a Koktél együttes koncertje zárja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!