Ismeretterjesztő kötet jelent meg Mosonmagyaróvár múltjáról

Mosonmagyaróvár múltjáról jelent meg átfogó ismeretterjesztő kötet Tuba László szerkesztésében.

Mészely Réka

„Mosonmagyaróvár" címmel egy kemény borítású, vaskos kötetet tarthat kezében az olvasó a Lajta-parti városról. Születéséről Tuba László szerkesztővel beszélgettünk.


– A szerkesztésre 2012-ben kért fel Nagy István, még mosonmagyaróvári polgármesterként. Mintául egy Tatáról szóló kiadvány szolgált. Akkor a kötetet megterveztem és felkértem a szerzőket is. Egyeztettünk fejezetenként a terjedelemről, formáról az egységes szerkezetért. Szerettem volna megbízható tollakból módszeresen feldolgozni városunk történetét, amelyben hangsúlyos helyet kap a rendszerváltozás utáni időszak. Úgy gondoltam, hogy tanári segédlettel e mű alapján általános iskolások számára is megismerhető lesz a település története. Méghozzá nemcsak a hagyományos politikai eseménytörténet, hanem a lakosság mindennapi élete, a közigazgatás, kultúra, művészet, oktatás alakulása is – meséli a szerkesztő, aki mint mondja, a szerzők közül néhányan visszaadták a megbízatást, de volt, aki több munkát vállalt.

 


Dimény Gábor főépítész írásában elhelyezi a várost a térképen, ír természetföldrajzáról (vizekről, növény- és állatvilágáról), külön fejezeteket szentel a városrészeknek. A várostörténeten Thullner István, Major Tamás, Paár Ádám, Tuba László, Botos Gábor kalauzol végig az őskortól a rendszerváltáson keresztül napjainkig. Városfejlesztésről, közlekedésről, gyártörténetekről, intézményekről, civil és egyházi életről is olvashatunk többek között. Kimlei Péter a helytörténetírásba vezet be.


 – A város történetéről az utolsó összefoglaló mű 2002-ben jelent meg „Mosonmagyaróvár a XXI. század küszöbén" címmel, melyet Botos Gáborral közösen írtunk. Útikönyvek is születtek, viszont hasonló kiadvány eddig még nem. Hiteles források felhasználására törekedtünk, nem tudományos, hanem ismeretterjesztő módon. Ezért nem kutattunk a levéltári forrásokban, viszont az eddig megjelent intézmény- és gyártörténeteket, útikönyveket, helytörténeti tanulmányokat, városrésztörténeteket igyekeztünk beépíteni munkánkba. A színes kiadványba sok archív képet kaptunk a Hansági Múzeumból, Kumpf Antal munkáiból, és természetesen friss felvételek is készültek – fűzte hozzá a szerkesztő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!