Számos díjat adtak át az idei sportgálán Mosonmagyaróváron

Takács László másodszor vehette át ,,Az év férfi sportolója" díjat, az év női sportolója Szabó Nóra, az év sportegyesülete a Mosonmagyaróvári Atlétikai Club lett.

Mészely Réka

Az immár hagyományos sportgálán köszöntötték az elmúlt év legjobb mosonmagyaróvári sportolóit, egyesületeit, sportvezetőit. 


Az év női sportolója Szabó Nóra, aki az elmúlt hat évben számtalan utcai és terepversenyen indult az 5 kilométeres távtól egészen a 220 kilométeres ultramaratoni távig, és ez idő alatt lelkes amatőrként számos alkalommal állt a dobogón. A 2017-es év különösen eredményes volt számára: 12 európai ország 12 városában futott 12 félmaratont, hatszor abszolút első helyen végzett. 


„Az év férfi sportolója" címet Takács László érdemelte ki, aki meghatározó szereplője Mosonmagyaróvár sportéletének. A Mosonmagyaróvári Strucc Futóklub elnöke legutóbb 2015-ben lett az év férfi sportolója, így e címet kétszer elsőként ő nyerte el. A célok és a versenyszeretet erejének köszönhetően a 2017-es év lett pályafutásának legsikeresebb szezonja. Takács László az egyik főszervezője és egyben a legeredményesebb helyi versenyzője a térség legnépszerűbb tömegsportrendezvényének, a Greiner Szigetköz Félmaratonnak, ami idén április 28-án lesz Mosonmagyaróváron.

 


Az év sportegyesülete 2017-ben a Mosonmagyaróvári Atlétikai Club (MAC). 


Az atlétikai élet 2011 szeptemberében éledt újra Mosonmagyaróváron. 2013-ban már korosztályos bajnoki címet ünnepelhetett az egyesület, amit azóta több mint 20 ilyen eredmény követett – 22 bajnoki címmel, 69 egyesületi sportolóval és még a létszámhoz tartozó 100 kölyökatlétikással bővült a MAC köteléke.


A gálán a 2017. évi magyar bajnokság egyéni és csapatsportágban I–II–III. helyezett sportolóinak, nemzetközi, világversenyen, Európa- és világbajnokságokon eredményesen szereplő sportolóknak is tapsolhatott a nagyközönség. 


Szabó Nóra, Takács László és a Mosonmagyaróvári Atlétikai Club képviselői a díjátadón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!