Reggel, este félhomályban közlekedünk - erről is szó volt a mosonmagyaróvári közgyűlésen

Napirend előtt helyi és országos vonatkozású ügyeket is tárgyalt idei első ülésén Mosonmagyaróvár képviselő-testülete: így a közvilágítástól az utak állapotáig, a szemétszámlától a menekültekig több témát is megvitattak.

Mészely Réka

Idei első ülését tartotta a napokban a városháza dísztermében Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselő-testülete. A napirendek előtt több témát is felvetettek az ellenzéki képviselők. 


Gyalogosokra, biciklisekre is figyeljenek

Goda Bálint (LMP) a Gyári út és a Mátyás király utca felújítása kapcsán szólalt fel, rámutatva a hiányosságokra. A városvezetést arra kérte, hogy ne csak az autóvalközlekedőkre, hanem a gyalogosokra és a biciklisekre is figyeljenek oda. Árvay István polgármester válaszában kitért arra, hogy két év alatt megújul majd a Gyári út jobb és bal oldali járdaszakasza is. Az eddigi munkálatokat befolyásolta a kedvezőtlen időjárás, a hiányosságokat javíttatják a kivitelezővel. A Mátyás király utcában a távhővezetékeket cserélték, ott még várható a kerékpárút felújítása.


Pontatlanul, hibásan érkeztek meg a tavalyi harmadik és negyedik negyedév szemétszámlái. Ezt hogyan fogják rendezni? – érdeklődött Kovács Tamás (MSZP). A polgármester a Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnökeként elmondta: semmilyen ráhatásuk nincs a számlák adattartalmára, melyeket az NHKV Zrt. küld ki. 

 A Gyári út korszerűsítése után előbb az egyik, majd a másik oldalon is felújítják a járdát – ígéri Árvay István polgármester.

Helyes út volt a Panta Aqua eladása


A baloldali képviselő a geotermikus erőműről érdeklődött. Árvay István válaszában kifejtette: polgármesteri elismerő oklevelet vehetett át az EU-Fire Kft. vezetője a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club támogatásáért a virilisták estjén. A magánvállalkozás a későbbiekben indulhat a távhőszolgáltatásért kiírt pályázaton. A nyerőkutat megfúrták, 2019-re a hálózatépítést is be kell fejezniük. 


– Ez az egyetlen helyes megoldás volt – hangsúlyozta már a Panta Aqua eladásával kapcsolatosan a városvezető, mert mint elmondta, a cég korábban akkor is 100 millió forintjukba került, amikor már csak életben tartották. Tavaly egyébként 25 millió forint, idén várhatóan már 75 millió forint folyik be a városi kasszába az új tulajdonostól. 


A szocialista képviselő rámutatott a közvilágítás hiányosságaira: este és reggel is félhomályban kell közlekedni, az időkapcsolókon szükséges lenne állítani, a zebrákon nem látni a gyalogosokat. A temetők megfelelő kivilágításához is segítséget kért. Árvay István szerint a meglévő fényerő nem mindenhol elég, az autópálya-lehajtó csatlakozásánál meg nem égnek a lámpák. Hozzátette: a VÜF ügyvezetőjét a lámpafelújítási program, a gyalogátkelőhelyek megfelelő meg- világítása, az útfelfestések folytatására kérte. 


"Normális ellenzéki harcot is lehet vívni"


"Dehonesztáló és lejárató megjegyzések jelennek meg azon a kalózweboldalon, amit ellenzéki képviselőként is elutasítok. Ez ellen lépni kell" – vélekedett Kovács Tamás. „A honlapot amerikai szerverről, arc nélkül, álnéven működtetik. Megtettük a megfelelő helyen a feljelentést. Nem kell sokat várni, míg a névtelenség mögül előbújnak" – fejtette ki a polgármester. Megjegyezte, hajlandó nyíltan válaszolni a kérdésekre, bátran kiáll a képviselő-testület elé, mert lehet „normális ellenzéki harcot is vívni".


"Ilyen ország márpedig nincs" címmel szólalt fel Jávor Miklós (Jobbik). A képviselő arról beszélt, hogy míg a kormány 22 milliárd forintot költött el propagandára, közben 2300 bevándorlót telepítettek be az országba. 2016 februárjában a mosonmagyaróvári képviselő-testület egy álláspontot fogadott el a brüsszeli betelepítés ellen. Ez akkor is áll, ha a kormány költöztetne ide menekülteket? –kérdezte Jávor. Erre a városvezető azt válaszolta, hogy nem egy polgármester feladata, hogy ezt megakadályozza, mindehhez központi akarat kell. Hivatalos információja nincs arról, hogy Mosonmagyaróvár környékére migránsokat telepítettek volna. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!