Demenciabarát város a legjobbak között

Fontos a demens emberek szakértelmének megbecsülése, s hogy a társadalom ne tehertételként kezelje őket.

Gondár Flóra

Amint arról beszámoltunk, Mosonmagyaróváron 2017-ben kísérleti jelleggel kezdődött el egy demenciabarát mintaprogram (Kisalföld, 2017. 07. 15., „Demenciabarát város"). A kezdeményezést a Gondoskodás Alapítvány indította útjára, melynek célja a demens és Alzheimer-betegekre odafigyelés mellett az, hogy a jövőben komoly társadalmi és gazdasági problémát jelentő betegség kezelése ténylegesen lehetővé váljék. 


Bízunk abban, hogy ez a díj is ráirányítja a figyelmet a mosonmagyaróvári munkára. 


A több európai alapítvány által életre hívott úgynevezett Európai Alapítványok Demencia Kezdeményezése pályázatot hirdetett: a 98 induló közül egyedüli magyar kezdeményezésként a mosonmagyaróvári is bekerült a legjobbak közé. 


Zimmerer Károlyné, a Gondoskodás Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: az időseken, demenseken kívül céljuk, hogy segítsék az őket gondozókat, a családtagokat is. 2009 óta működik az alapítványnak köszönhetően demensklub a városban. Ilyen jellegű nappali ellátási formára kevés példa van az országban. 


– A Belvárosi Üzletkör tagjai már eddig is sokat tettek az ügyünkért, terveink közé tartozik, hogy szoros együttműködésben végezzük a munkát. A tagoknak tájékoztatókat fogunk tartani, hogyan tudnak segíteni, ha egy kávézóba, étterembe, boltba betér egy demens vendég. Jelenleg körvonalazódik egy nemzetközi konferencia megszervezésének lehetősége, ahol külföldi partnereink is megosztanák velünk szakmai tapasztalataikat – részletezte Zimmerer Károlyné kuratóriumi elnök. Kiemelte, fontos, hogy társadalmunk a demens embereket ne tehertételként kezelje, hanem szakértelmüket megbecsülje és értékként közvetítse a közösség irányába.

– A díj elnyerésében szerepet játszott az is, hogy ez az első olyan kezdeményezés Magyarországon, amely a demencia megértését és az emberek ez irányú tudatosságát nem egy szűk közösségben, hanem egy egész város szintjén kívánja elérni – nyilatkozta Zimmerer Károlyné.


– Bízunk abban, hogy ez a díj is ráirányítja a figyelmet a mosonmagyaróvári munkára, illetve segít minket abban, hogy könnyebb legyen a kezdeményezés elfogadtatása. Ebben segítséget jelenthet az is, hogy már a város is a kezdeményezésünk mellé állt – mondta el Tatai Tamás, a demenciabarát városfejlesztési program koordinátora. Ő pár napja Szófiában vette át a 9000 eurós díjazással járó elismerést egy szakmai konferencián.


Árvay István polgármester a projektről elmondta: kötelesség, egyben tudatos döntés volt az önkormányzat részéről, hogy támogatták az ügyet, a Gondoskodás Alapítvány hosszú ideje végzi színvonalas munkáját az önkormányzatok által fenntartott szociális intézmények támaszaként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!