Bérlakások az egykori orvoslakban Mosonszolnokon

A helyi önkormányzat 51 millió forintból újította fel a Hőnel Béla tervei alapján épült egykori ˝orvoslakot˝. Három bérlakást alakítottak ki benne.

Gondár Flóra


A mosonszolnoki orvoslakás 1901-ben épült Hőnel Béla építész tervei alapján. A közel százhúsz éves épület teljes külső és belső korszerűsítését a helyi önkormányzat saját költségén, mintegy 51 millió forintból végezte el – tudtuk meg Török Sándortól, Mosonszolnok polgármesterétől. 

Az épület teljes külső és belső korszerűsítésen esett át.

A több mint kétszáz négyzetméteres alapterületű, nagy belmagasságú épület mindig is orvoslakásként üzemelt, most azonban három – két hatvan négyzetméteres és egy hetvenhat négyzetméteres – bérlakást alakítottak itt ki.

 – Az volt a célunk, hogy az épület korabeli külső megjelenését megőrizzük, eredeti állapotához hasonlóan állítsuk helyre, régi képek alapján. Például az ablakdíszeknél is figyeltünk erre – részletezte a településvezető. Hozzáfűzte, a belső felújítás viszont a mai kor elvárásainak megfelelően történt: teljes víz- és villamoshálózat-cserét végeztek a szakemberek. Emellett az épületen belül 50 centiméter mélyen talajt is cseréltek. Szigetelést is kapott, valamint álmennyezetet építettek be, illetve három, külön mérhető fűtésrendszerrel látták el a házat. A külső és belső vakolás mellett a tetőt is felújították. Török Sándor megjegyezte, az épületet szegélyező betonkerítést szeretnék az idén megbontani és modernebbé formálni. Arra törekszenek, hogy a kerítés összhangban legyen a környezetével.

Korabeli képeslap az 1901-ben épült orvoslakról (jobbra lent).

Korabeli képeslap az 1901-ben épült orvoslakról (jobbra lent).



A három kialakított lakást önkormányzati bérleményként hirdetik meg, várhatóan a piaci árakhoz közeli díjakkal. Eddig nyolc kérvény érkezett erre. Ez is igazolja, hogy helyben is nagy igény van erre a lehetőségre. E hónap végéig még lehet jelentkezni lakásokért.


A polgármester elmondta, az építési engedély birtokában a Szabadság utcában szeretnének szociális bérlakásokat létrehozni. Erre a feladatra tavasztól keresik majd a kivitelezőket. Emellett árverésen az önkormányzat hozzájutott egy Kossuth utcai ingatlanhoz, ahol – a felújítást követően – szintén szociális alapon igényelhető lakást szeretnének kialakítani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!