Papírtigrisből ökológiai katasztrófahelyzet

"Vödörrel mentettük a halakat, de tudtuk, hogy szélmalomharc" - emlékezik vissza a cikolaszigeti Cseh Kálmán a 25 éve történt tragédiára. 1992. október 23-án kezdték meg a szlovákok a meder áttöltését és a Duna elterelését. A vízügyi igazgatóság szigetközi szakaszmérnökségének akkori vezetőjét, Kertész József vízügyi szakértőt kértük fel a negyedszázaddal korábbi események felidézésére és a mai helyzet elemzésére.

Mészely Réka

Negyed évszázada történt, de a térségben élők ma sem felejtik, milyen tragikus következményekkel járt Szigetközben a bős–nagymarosi szerződés felmondása. Amikor a számos alternatíva közül végül a szlovákok Szigetköz szempontjából a legrosszabb megoldást, a sokat emlegetett C variánst egyoldalúan megvalósították.


A legrosszabb variáns


1989. július 20-án Németh Miklós bejelentette, hogy a magyar kormány a nagymarosi és a dunakiliti térségi építkezéseket is felfüggeszti. A vízlépcsőrendszer leállítása után kormányközi tárgyalások kezdődtek ugyan a lehetőségekről, amelyeken számos változat felmerült, kezdve attól, hogy mindent lebontanak, egészen addig, hogy megépítenek mindent, amit elterveztek. Végül a Szigetköz számára a lehető legrosszabb változat valósult meg. Miközben Dunakilitinél és a Szigetközben minden munkát leállítottak, a túloldalon minden éppen fordítva történt. 1991 őszétől kezdve felgyorsították az építkezéseket. A korábbi közös tervektől eltérően egy év alatt a Duna bal partján, a szlovák területen Dunakilititől kezdve Dunacsúnyig – addig, ahol már a Duna folyam mindkét partja Szlovákiába esik – egy új, 10 kilométeres töltést építettek. Dunacsúnynál pedig a jobb parton egy 2 kilométer szélességű, komoly létesítménycsoportot hoztak létre. Ezzel felkészültek a bősi vízlépcső egyoldalú, tisztán szlovák oldali üzembe helyezésére.


Hiba volt kihagyni


– Mi figyelmeztettük a kormányt, de sajnos voltak olyan "szakértők" is, akik ezt akkor másként "látták" – mondta el lapunknak Kertész József,  aki akkor a vízügynél a szigetközi szakaszmérnökség vezetője volt. – Ők akkor csak "papírtigrisként" emlegették a szlovák oldali munkákat. Pedig ez számunkra komoly veszélyt jelentett, aztán 1992 októberében be is következett az ökológiai katasztrófa – mutat rá a szakember, aki kitart ma is amellett, hogy a bősi rendszer szabályozásának „kulcsát" nem szabadott volna kiengednünk a kezünkből. Azaz a dunakiliti duzzasztóművet Szigetköz érdekében is üzembe kellett volna helyezni. Végül a szlovák fél vette át a szabályozó szerepet, és így ma csak annyi vízzel tudunk gazdálkodni, amennyit átengednek Dunacsúnynál.


Kiszaladt a víz


– 1992. október 23–25-én a szlovákok Dunacsúnynál áttöltötték a Duna folyam főmedrét, egyoldalúan üzembe helyezték a bősi vízlépcsőrendszert, amely rendkívül kedvezőtlen állapotokat idézett elő. A Duna-főmeder vízszintje a szigetközi Duna-szakaszon azonnal több métert süllyedt, a korábbi középvízszintekhez képest mintegy három és fél métert. A főmederben lévő zátonyok nagy része szárazra került. A víztükörszélesség és a vízmélység lecsökkent. A főmeder vízszintje mindenhol alacsonyabb lett, mint a Dunával párhuzamosan húzódó – Szigetköz igazi szépségét adó – mellékágrendszerek fenékszintje. Két nap alatt, érdemben azonnal több mint négyezer hektárnyi vízfelület száradt ki teljesen. A mellékágakból a főmeder felé kiszaladt a víz, a vízi élőlények elpusztultak, jelentős károk keletkeztek a flórában és faunában. A vízfelületek többsége védett vagy fokozottan védett területre esik. Katasztrófa sújtotta a fokozottan védett természetvédelmi területeket, a lipóti Holt-Dunát, az ásványi Öntés-tavat, ekkor száradt ki a Zátonyi-Duna is. Szakmai jóslatainkról mára egyértelműen kiderült, hogy nem voltak alaptalanok – emlékezik az éppen negyed évszázada történtekre a ma már nyugdíjasként is a vízügy munkáját segítő szakértő.


Azonnali javaslatok


Kertész József arról is beszélt, hogy a vízügyi igazgatóság szakembereivel azonnal javaslatot tettek a kialakult vészhelyzet mielőbbi orvoslására, a károk enyhítésére. A legfontosabb lépésnek azt tekintették, hogy a kiszáradt mellékágak mielőbb vizet kapjanak.


A rehabilitáció


– Első eredményként a mentett oldali vízpótló rendszer első ütemének megvalósításával vízzel láttuk el a Zátonyi-Dunát, a Nováki-csatornát és a Mosoni-Dunát. Azonnal megkezdtük a hullámtéri mellékágrendszerek gravitációs vízpótlásának előkészítését is. Kezdeményeztük a Duna folyam 1843-as folyamkilométerénél a dunakiliti fenékküszöb létrehozását. A megépítés engedélyezésére két évig kellett várni, addig ugyanis helyette más megoldásokra kaptunk utasítást. Köztük az általunk műszakilag egyértelműen elítélendő rossz megoldást, a szivattyúzást rendelték el. A fenékküszöb végül 1995-ben készülhetett el.


Az azóta üzemeltetett vízpótló rendszer Ásványráró és Dunakiliti között az ökológiai igényeknek is megfelelően működik, de ma már szemet gyönyörködtető többek között a lipóti Holt-Duna és az ásványi Öntés-tó víztükre is – magyarázza Kertész József, aki szerint a Szigetközben a Duna elterelése óta Európa legnagyobb vizesélőhely-rehabilitációját hajtották végre. Ennek részeként 2015-ben helyezték üzembe az alsó-szigetközi hullámtéri és mentett oldali vízpótló rendszereket is. Sokat dolgoztak azért, hogy ma nem a kiszáradt Szigetközről, hanem mint leendő natúrparkról beszélhetünk.


Még van feladat


– Az elterelés utáni rehabilitációs munkánkról a vízügyesek örömmel számolnak be, ám még van egy jelentős, megoldandó feladat a térségben: az Öreg-Duna dunakiliti fenékküszöb és Ásványráró (a szapi kanyar) közötti szakaszának ökológiai célú szabályozása. Ez árvízlevezetési, ökológiai, de tájképi célokat is szolgálna. Mielőbb műszaki megoldást kell találni, és mivel a főmeder országhatáron húzódik, ez csak a szlovákokkal együtt lehetséges – emelte ki az egykori szakaszmérnök.


Tehetetlenül nézték


A cikolaszigeti Cseh Kálmán 1989 óta dolgozik a vízügy kötelékében. Még a leendő dunakiliti duzzasztóműnél alkalmazták karbantartó-műszerészként. – 1991-ben már látni lehetett a túloldalon a munkálatokat: jelentős géparzenállal vonultak fel, éjjel-nappal dolgoztak a töltés építésén. A főnökeink mondogatták, hogy komoly baj lesz ebből – mondta Cseh Kálmán, és hozzátette: tehetetlenül nézték végig, hogy az ágrendszer egyik napról a másikra víz nélkül marad. – A gyermekeim már nagyobbacskák voltak akkor, vödröt ragadtunk és próbáltuk menteni a halakat. Persze szélmalomharc volt, tetemes mennyiség pusztult el – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!