2016.10.24. 16:15
Virágok után jönnek a fák
Javában zajlik az őszi virágosítás, illetve fásítás városszerte. Pontosabban a virágosítással a napokban már végeztek a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. munkatársai.
Amint azt Nagy Attilától, a parkfenntartási csoport vezetőjétől megtudtuk: összesen tízezer árvácskapalántát és ötezer tulipánhagymát ültettek ki a város több részén. A szokásos őszi fásítás pedig várhatóan a hónap vé-
gén kezdődik és szinte minden városrészben ültetnek majd növényeket.
Tízezer árvácskát és ötezer tulipánt ültettek el az elmúlt hetekben a városüzemeltető emberei.
Ahogy minden évben, úgy idén is az őszi fásítási lista összeállításához folyamatosan gyűjtötték a hivatalban a lakossági igényeket. Emellett sorra vették a kiszáradt vagy kivágott fákat, hogy azok pótlásáról is gondoskodjanak. Idén is számos fajta kerül a közterületekre. Ezek közül a legtöbb a magas kőris, páfrányfenyő, enyves éger, oszlopos tölgy. Összesen 317 lombos fát és 108 cserjét, örökzöldet ültetnek az őszi fásítás során. A legtöbb növény ezúttal a majoroki városrészbe, a Duna-lakóparkba, a Manninger-lakótelepre kerül, de negyven csemetét ültetnek a feketeerdői úti temetőnél is, ahol a beteg, száraz fákat vágták ki korábban.