Utódját is kinevelné a következő választásra Odorné Bodor Klára

Várbalog és Albertkázmérpuszta értékes falvak, szorgalmas emberekkel. A településvezetést szolgálatnak látom - vallja Odorné Bodor Klára, akire egyedüliként voksolhatnak a helyiek november 20-án.

Mészely Réka

Hónapok óta érlelte döntését, végül augusztus 24-i hatállyal lemondott a várbalogi polgármesteri székről Járdán Krisztina. A faluban november 20-án választanak új településvezetőt. Addig is Odor Ernő alpolgármester viszi a falu ügyeit, írtuk a Kisalföld szeptember 6-i számában „Lemondott a várbalogi polgármester" címmel. Október 3-tól lehet jelöltet állítani október 17-én délután 4 óráig. Dr. Dudás Eszter, a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal Újrónafői és Várbalogi Kirendeltségének vezetője arról tájékoztatta a Kisalföldet, hogy tizenegy ajánlást kellett a jelöltséghez leadni. 


Ezzel a lehetőséggel a megadott határidőig egyetlen jelölt élt. Így november 20-án az urnák elé járuló várbalogiak és albertkázmérpusztaiak Odorné Bodor Klárára adhatják le voksaikat. Várbalogon egyébként négyszázan élnek, albertkázmérpusztai lakcímmel pedig heten rendelkeznek. 

Odorné Bodor Klára foglalhatja el november 20. után a várbalogi polgármesteri széket.

Odorné Bodor Klára foglalhatja el november 20. után a várbalogi polgármesteri széket.

– Meglepődtem, amikor megkaptam az időközi választásról szóló értesítést, mert addig nem tudtam, hogy lemondott a polgármester. Nem sokkal utána derült ki, hogy nincs még jelölt, így elgondolkodtam, mi lenne, ha én megpróbálnám! Szellemileg frissnek érzem magam, és még nincs unokám. Szívesen beszélgetek az emberekkel, ezért úgy határoztam, hogy indulok a választáson – indokolja Odorné Bodor Klára, aki 17 éve költözött Mosonmagyaróvárról Albertkázmérpusztára. A 61 éves asszony korábban pénzügyi területen dolgozott, aztán Ausztriában vállalt munkát, jelenleg őstermelő.


– Ha ezt a szolgálatot elvállalom, időt és fáradságot nem kímélve kívánok a közért tevékenykedni. Három évemet erre szánom, komolyan gondolom ezt a feladatot. Szeretnék egy fiatal, agilis utódot is kinevelni – magyarázza az egyedüli jelölt. 


Mint mondja, tennivalója is lenne bőven: az utak állapota, az internet- és mobilszolgáltatás is sok kívánnivalót hagy maga után. 

Címkék#Várbalog

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!