Jobbik Dunakilitin: fókuszban a dolgozói béremelés

A Jobbik kampánytémáinak fő vonulata a dolgozói munkabéremelés lesz, erről határoztak képviselői a párt háromnapos, kihelyezett frakcióülésének utolsó napján, pénteken - jelentette be a Jobbik frakcióvezetője sajtótájékoztatón Dunakilitin.

 

Volner János elmondta, hogy a személyi jövedelemadó (szja)  egyszámjegyűvé tételében, a termelést támogató adórendszer  bevezetésében, a minimálbér szja-jának eltörlésében vagy nagyarányú  csökkentésében, illetve a külföldről haza térő dolgozók jelentős  adókedvezményeiben látja a lehetőséget a párt az alkalmazotti bérek  emelkedésére.    

   

A javaslatokhoz a pontos számokat, százalékokat az Országgyűlés  őszi ülésszaka folyamán szeretnék meghatározni és nyilvánosságra  hozni, előtte vitanapot kezdeményeznek a témáról - közölte Volner  János az MTI kérdésére.   

   

A javaslatokat részletezve elmondta, hogy a termelést támogató  adórendszer az iparra, a mezőgazdaságra, a kutatás-fejlesztésre és  a turizmusra összpontosítaná az adókedvezményeket, hogy a hazai  reálgazdaság növekedhessen, s az életszínvonal is pozitív irányba  mozdulhasson.   

   

Az szja egy számjegyűvé tételére a javuló nemzetközi környezet  miatt látnak esélyt. Példaként hozta fel, hogy az amerikai jegybank  (FED) jelentős mértékű expanziót hajtott végre, amely pozitívan  hatott a magyar gazdaságra.    

   

A minimálbér személyi jövedelemadó terhének megszüntetését,  vagy nagyarányú csökkentését azért tartják fontosnak, mert Volner  János szavai szerint az OECD országok között Magyarországon az  egyik legmagasabb a minimálbér adóterhe.    

   

A külföldről esetlegesen haza térő munkavállalók adóinak  csökkentése pedig azért lenne szükséges, mert néhányan csak azért  mentek külföldre dolgozni, mert itthon néhány tízezer forintnyi  hiányzott csak a megélhetésükhöz - fogalmazott a politikus.   

   

Volner János elmondta: a cél, hogy a nettó munkabérek  számottevő módon emelkedjenek. Ennek érdekében szeretnének  nemzetközi színtéren is együttműködni más országokkal.    

   

Hangsúlyozta: "az elmúlt években a Fidesz mindent megtett annak  érdekében, hogy a magyar munkaerő olcsó és kiszolgáltatott legyen",  leszakadtak a munkabérek más országokéhoz képest euróban számolva.  A dolgozói béremelés a magyar gazdaság egyik megoldatlan problémája  - fűzte hozzá.   

   

A béremelés lehetséges forrásaként említette a frakcióvezető a  Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzköltésének visszafogását,  és a korrupciós tételek visszaszorítását. Emlékeztetett korábbi  kijelentésére, miszerint Magyarországon a 400 milliárd forintot  meghaladja évente a korrupció károkozása a költségvetésnek.  Véleménye szerint "következetesen véghez vitt antikorrupciós  politikával a kormányfő gazdasági köreinek felszámolásával jelentős  előrelépést lehetne elérni ezen a területen is". 

Címkék#Dunakiliti
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!