2016.02.19. 17:58
Fűszerkert a városközpontban
Kakukkfüvet vagy bazsalikomot is csippenthetünk ebédünk ízesítéséhez abból a közösségi fűszerkertből, melyet a városközpontban alakítanak ki. Évelők és egynyáriak ezreit is ültetik el ide 17 millió forintból. Gyér érdeklődés kísérte az erre meghirdetett lakossági fórumot.
Szerény érdeklődés mellett tartott lakossági fórumot a városközponti zöldfelületek felújításáról Muráncsik László önkormányzati képviselő és Lobitz Ákos kertészeti vezető szerdán.
Amint azt a képviselő elmondta, ahogy az időjárás engedi, megkezdődhet a kulturális központ, Irodaház és rendőrség határolta zöldterület korszerűsítése.
A Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny fődíjasaként Mosonmagyaróvárra július elején érkezik a nemzetközi zsűri. Ezért a felújításnak június végére kell elkészülnie. Lobitz Ákos elmondása szerint több ezer virágzó évelőt, egynyári növényt, dekoratív fűfélét, örökzöldet és cserjét ültetnek el addig. Lombos fa nem esik áldozatául a kivitelezésnek, sőt, 15–20 csemete elültetése is szerepel a tervekben. Az „Évelők térben és időben" fantázianevű beruházás során a biológiai sokféleségre törekednek. Lobitz Ákos megjegyezte: öt éve kezdték meg a zöldfelületek tervszerű felújítását, mely során a növények változatosságát tartják szem előtt (ezt a szakmai zsűri is értékeli). Figyelnek arra, hogy már kora tavasztól nyíljanak itt virágok és elsősorban a szárazságtűrő fajtákat részesítik előnyben. Újdonság lesz az a közösségi fűszerkert, melyhez fogható nincs az országban. A modernitást csempészik be ide egy „virágzó" kisautóval, s automata öntözőrendszert építenek be. A park gondozását a kivitelező végzi a továbbiakban. A felújítás teljes költsége 17 millió forint, melyből 12 millió önkormányzati támogatás.
Így néz ki most a városközponti zöldterület...
A fórumon részt vevőket érdekelte, hogy a kutyások hogyan használhatják a teret. Lobitz Ákos a kitiltás mellett foglalt állást, Sárkány Tibornét városlakóként és közös képviselőként is érdekelte a park sorsa. „Kipróbáljuk a fűszerkertet is" – árulta el. Gyutai Györgynek is tetszik az elképzelés, és jó, hogy tovább gyarapodik a lombos fák száma. A férfi mint mondta, ők is gondozzák a társasház környezetét, nyírják a füvet és virágot ültetnek. Szerintük a területek tisztán tartásával gond lehet.
...és ilyen lesz a hely az elképzelések szerint.