Megint fogorvost keresnek Mosonmagyaróváron

Hiába nevezik a fogorvosok Mekkájának Mosonmagyaróvárt, ahol világviszonylatban is az egyik legnagyobb az egy lakosra jutó fogorvosok száma, a kötelező alapellátásra nehezen talál doktort az önkormányzat. Sőt, aki legutóbb elvállalta az egyik körzetet, rövid idő után visszaadta a praxist.

Méhes Ákos

Az 5. számú fogorvosi praxisra ez év szeptemberében kötött feladatellátási szerződést közös megegyezéssel szüntette meg az önkormányzat a doktorral.


A fogorvos alig több mint két hónappal munkakezdés után küldött levelet a városházára, amelyben bejelentette, hogy a szerződést azonnali hatállyal felmondja. Ezt azzal indokolta, hogy a rendelő és berendezései elavultak; a fogászati kezelőegység hibás, felújításra, de leginkább cserére szorul; a fogászati rendelő ergonomikus kialakítása nem megfelelő a szakszerű ellátáshoz; továbbá a rendszeresen igénybe vett orvosi segédeszközök hiányosak és jelentős fejlesztésre szorulnak. 


A felmondás indoka volt továbbá az asszisztens betegsége is, amit szerinte vélhetően a kompressziós berendezés nem megfelelő kialakítása okozott. Az asszisztens fel is mondott, újat pedig még nem sikerült alkalmaznia. 


Mindezek alapján az orvos jelezte, hogy az általa megörökölt állapotokra való tekintettel, illetve mivel az egészségpénztár által folyósított finanszírozásból származó bevételei a napi működési költségeket sem fedezik, az alapellátást a továbbiakban nem tudja biztosítani. 


Leírta azt is, hogy a törvény szerint az önkormányzat köteles gondoskodni a rendelő térítésmentes használatba adásáról, annak felújításáról. 


A doktornő sérelmezte, hogy a szerződésben az önkormányzat fejlesztési támogatás címen tett vállalása bizonytalan tartalmú és semmire nem nyújt garanciát. Ezzel szemben az önkormányzat állította, hogy a doktornő a korábbi fogorvossal a praxisjog eladásáról kötött adásvételi szerződésbe belefoglalta, hogy az adott rendelőt közös szemlén megtekintették, állapotát megismerték. A doktornő nem jelezte, hogy az általa bérelt rendelő felszereltsége nem megfelelő.

A város újból kénytelen fogorvost keresni. Fotó: illusztráció

A város újból kénytelen fogorvost keresni. Fotó: illusztráció

A Mosonmagyaróvári Járási Hivatal népegészségügyi osztálya novemberben felszólította a doktornőt a személyi minimumfeltételek – asszisztens alkalmazása – biztosítására. 


Az önkormányzati rendészet munkatársai novemberben több alkalommal helyszíni ellenőrzést tartottak a rendelőnél és megállapították, hogy a doktornő nem tartotta be a szerződésben meghatározott rendelési időt. Rendelés hiányában a rendelő ajtaján a helyettesítő orvos elérhetősége volt kifüggesztve.


A helyzetre tekintettel az önkormányzat közös megegyezéssel megszüntette a szerződést a doktornővel, a feladat helyettesítéssel történő ellátására pedig egy másik szerződést kötöttek.

 

Az új doktornő saját rendelőjében, heti tizenöt órában fogadja a betegeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!