Egységes fasorok az új utcákban

A város szinte minden részébe kerültek facsemeték az idei őszi fásítás során. Az újonnan kialakított utcákban ezúttal is egységes fasorokat alakítottak ki.

Méhes Ákos

Összességében kétszázötven lombos fát és 1150 cserjét ültetnek ki Mosonmagyaróvár közterületeire a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. munkatársai a szokásos őszi fásítás alkalmával. Az október végén kezdődött munkálatok során a szakemberek a város szinte minden részén ültetnek növényeket.


– Ahogy minden évben, úgy idén is az őszi fásítási lista összeállításához folyamatosan gyűjtötték a hivatalban a lakossági igényeket – magyarázza Nagy Attila, a városüzemeltető parkfenntartási csoportjának vezetője. Elmondta: emellett sorra vették a kiszáradt vagy útépítés miatt kivágott fákat a városban, hogy azok pótlásáról is gondoskodjanak. Idén is számos fajta kerül a város közterületeire. Ezek közül a legtöbb a gömbkőris, nyugati ostorfa, hárs, valamint a kőris több fajtája. A szakember hozzátette: a korábbi évekhez hasonlóan idén is törekedtek arra, hogy az újonnan létesített utcákba egységes fasorokat alakítsanak ki. Ezáltal sokkal tetszetősebb utcakép alakul ki. Így például a Duna-lakóparki új utcákba díszkörte- és vérszilvacsemetéket ültettek.

Összesen kétszázötven lombos fát ültetnek ki a városüzemeltető munkatársai az idei őszi fásítás alkalmával.

Összesen kétszázötven lombos fát ültetnek ki a városüzemeltető munkatársai az idei őszi fásítás alkalmával.

A szakemberek a város szinte minden részén ültetnek növényeket.


Az őszi fásítás már a végéhez közeledik, néhány napon belül minden csemetét elültetnek. Szinte minden városrész utcáiba kerültek új fák, egyedüli kivétel a Halászi úti lakótelep. Onnan ugyanis nem érkezett lakossági igény.


Az idei őszi fásítás mintegy 7 millió forintba került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!