2015.09.02. 16:35
Büszkén mondott igent
Gyógypedagógusként nem áll tőlem távol a Lions szellemisége, a segíteni akarás – hangsúlyozza Cser Katalin, a mosonmagyaróvári lionok új elnöke.
A Lions-évnyitót követően a humanitárius szervezet új mosonmagyaróvári elnökét, Cser Katalint kértük bemutatkozásra.
– Büszkén vállaltam a felkérést a klub elnöki tisztére. A Lions szellemisége közel áll hozzám, az etikai kódex minden szavával egyetértek – kezdi beszélgetésünket Cser Katalin.
A gyógypedagógus szakember nevéhez számos, esély-
egyenlőséget támogató program fűződik, mint az Elfogadás Napja, a fejlesztőpedagógiai találkozók. Az esélyegyenlőségi program kidolgozásából is kiveszi a részét, a munkát nemcsak Mosonmagyaróváron, hanem a környéken is segíti.
– Nem új feladat számomra a szervezés, de a fogyatékkal élőkkel vagy a látássérültekkel való foglalkozás sem – magyarázza a júliusban beiktatott soros elnök.
A Lions 2015–2016-os évének egyik legnagyobb kihívása a béke világnapi rendezvény lesz. Erre Mosonmagyaróvárra mintegy száz vendéget várnak öt országból. Ezen a találkozón hitet tehetnek a népek közötti béke és barátság mellett.
Cser Katalin tervei szerint a Lajta-parti várost és környékét is bemutatnák a látogatóknak. A természeti és épített örökség mellett a helyi csoportokra, az iskolások, óvodások mellett több civil szervezet segítségére is számít a helyi Lions klub.
Az immár hagyományos Lions-programokat éppúgy, mint a korábbi elnök, Deé Rita által elindítottakat – mint például a „Vakvacsora" – is továbbvinné az új vezető. A jótékonysági bál, adventi koncert bevételével idén is segítenék a rászorulókat és az adventi játékgyűjtés sem maradhat el. A szervezet országos és nemzetközi vezetése által meghirdetett akciókat helyben ugyanúgy megrendezik. Ilyenek a látás-szűrővizsgálatok és támogatják a nélkülözők szemüvegvásárlását is.
Cser Katalin tervei közt szerepel, hogy szorosabb kapcsolatot ápoljon a régió más Lions-szervezeteivel, a helyi látássérülteket tömörítő egyesülettel, a mosonmagyaróvári Rotary klubbal. Utóbbi szervezettel közösen jelenleg egy tehetséges látássérült fiatalembert támogatnak 50–50 ezer forinttal, hogy evezősként Franciaországba utazhasson a vb-re klasszifikációra.
– Annak is a híve vagyok, hogy a rászorulókat élményekhez juttassuk. Hiszek a munkában! Ha a cél érdekében közösen munkálkodunk, az eredményre vezet, s ebből egy nagyon jó év lesz – zárta szavait az új elnök.