Első udvarhölgy lett a mosonmagyaróvári szépség a Miss Balatonon

A 22 éves Ricza Nicoletta a Miss Balaton szépségverseny második helyén végzett.

Sz.J.

Látványos show keretében megválasztották a Miss Balaton by Cosmopolitan királynőjét. A koronát, az egy éven át havi százezer forintot és az autót Viczián Csilla nyerte a Balatonfüreden megrendezett döntőn. A szakmai zsűri tagjai Mádai Vivien, Király Linda, a Barátok közt két sztárja, Varga Izabella és Nyári Diána, valamint Dammak Jázmin, Hárai Balázs vízilabdázó és Mártha Imre voltak. A rendezvényen részt vett többek között Epres Panni, Dukai Regina és Horváth Éva is.

A nagyszabású döntőt hónapokig tartó felkészülés előzte meg, és a héttagú zsűri döntése alapján a korona a békéscsabai Viczián Csilla fejére került. Első udvarhölgye Ricza Nicoletta, második Török Alexa lett, míg a közönségszavazást Borongics Anett nyerte.

A látványos show-n a versenyzők először sportos öltözetben, majd bikiniben és egyedi nyári szettekben mutatták meg magukat. A külső mellett nagy hangsúlyt kapott az intelligencia is, a megmérettetésen a zsűritagok kérdéseire is válaszolniuk kellett a gyönyörű hölgyeknek.

Galéria kép

 

Nicoletta azt nyilatkozta nekünk korábban, dobogós helyezéssel már hihetetlen boldog lenne. Miként ünnepli meg a sikert? – kérdeztük.
„Az első dolgom az volt, ahogy hazaértem, ettem egy finom reggelit, és nem számoltam a kalóriákat" – kezdte. „Az augusztus 20-i hétvége után pedig a párommal elmegyünk néhány napra wellnesselni, pihenni. Idén nyáron ugyanis eddig kimaradt a nyaralás a Miss Balatonnal kapcsolatos elfoglaltságaim miatt."
S hogy elindíthatja a mostani siker a szépségiparban a karrierjét, egyáltalán van ilyen terve?
„Igen, mindenképpen szeretnék a szépségiparban maradni. Azt gondolom, hogy egy ilyen versenyen már döntősként is nagy lehetőségek nyílnak meg, dobogós helyezettként pedig igazán nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy ezen a területen dolgozhatok" - válaszolta.

Előzmények:
Egy percet sem pihennek a Miss Balaton döntősei
 
A felkészülés utolsó szakaszában vannak a Miss Balaton by Cosmopolitan döntősei. A 16 fős mezőnyt zártkörű táborban a szakma legjobbjai készítik fel a versenyre, ahol sportos öltözékben, bikiniben és koktélruhában is megmutatják majd magukat.
 
Precízen kiszámított menetrend szerint készülnek a Balaton legszebbjei a végső megmérettetésre. A gyönyörű hölgyek már túl vannak három castingon, egy fotótáboron, és hogy a döntőn a maximumot nyújthassák, az utolsó pillanatban sem lazíthatnak. Seres Attila vezetésével koreográfiapróbákon vesznek részt a lányok, Dukai Reginától életmód tippeket kapnak a versenyzők, Epres Panni a járás tökéletesítésében segíti a szépségeket, míg Iszak Eszti, a VIVA műsorvezetője kommunikációs tréninget tart nekik. Dobó Kata is ellátogat a döntősökhöz, hogy a megfelelő testbeszéd elsajátításához adjon hasznos tippeket. Horváth Éva versenykoordinátorként kezdetek óta a lányokkal van, és néhány nappal a döntő előtt is próbálja enyhíteni a rájuk nehezedő nyomást.

Miss Balaton 2015 - felkészülés


 
„Hónapok óta nagyon keményen dolgoznak a versenyzők, mindannyian győzni szeretnének, ezért nagyon fontos, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a sikerükért. Érezhető, hogy már az utolsó hajrában vagyunk, és a lányokon most még nagyobb a nyomás, mint tavaly, hiszen a döntőt élőben közvetítjük a www.missbalaton.hu oldalon. Idén is alkalmazzuk azt a jól bevált szabályt a táborban, hogy a szakmai programok alatt nem lehet náluk a mobiltelefonjuk, így sokkal jobban tudnak koncentrálni a feladatra és egymásra is. Ennek köszönhetően nagyon jó a hangulat, barátságok alakultak ki és mélyültek el, és ez nagyban megkönnyíti a döntő előtti stresszes pillanatokat is" – árulta el Éva. 
 
Már nem kell sokáig izgulni a lányoknak, hiszen augusztus 15-én kiderül, ki lesz a Balaton királynője, aki egy éven át havi 100.000 forintot és egy Toyota Aygot nyer. Első udvarhölgye 500.000 forint értékű utazási utalvánnyal, a második 300.000 forint értékű belföldi üdüléssel gazdagodik, míg a Miss Balaton by Cosmopolitan közönségdíjasa 100.000 forint értékű utazási utalványt kap.


Előzmények - A 22 éves Ricza Nicoletta is bejutott a Miss Balaton szépségverseny tizenhat döntőse közé. A lányok a héten egy zártkörű felkészítő táborban vesznek részt, a finálét pedig szombaton rendezik Balatonfüreden.

A Miss Balaton idén is bemutatja a nyár legszebb hölgyeit, és kiválasztja közülük a „magyar tenger" királynőjét. A mosonmagyaróvári Ricza Nicoletta is esélyes a címre. A szépség a kisalfold.hu-nak elmondta, azért jelentkezett a versenyre, mert nagyon színvonalasnak tartja azt. ˝A lányok rengetek élménnyel és tapasztalattal gazdagodnak, profi stábbal dolgoznak és sok értékes embert ismernek meg. Húgommal együtt jelentkeztünk, sajnos ő a döntőbe már nem jutott be, de nagyon szurkol nekem˝ - fogalmazott.

 

 

Ricza Nicoletta

Ricza Nicoletta


A 22 éves Nicoletta a Bécsi Gazdasági Egyetemen tanul, de mellette már pénzügyi területen dolgozik is. Négy éves kora óta táncol, óriási szerelem ez az életében. Rengeteg versenyen vett részt, világbajnokságot is nyert már a csapatával. Kérdésünkre, hogy mi jellemzi őt leginkább, elárulta: ˝Nagyon pozitívan állok mindenhez, mindenben keresem a jót. Céltudatosnak és kitartónak tartom magam, ha valamit a fejembe veszek, azt véghezviszem.˝

A szépségversenyhez is ugyanilyen határozottan áll hozzá: ˝Mindenben igyekszem száz százalékot teljesíteni, tehát ide is nyerni jöttem. Természetesen a dobogóval már hihetetlen boldog lennék, de az a hitvallásom, hogy a legnagyobb célt kell kitűznünk magunk elé, csak hinnünk kell magunkban és akkor képesek vagyunk elérni azt.˝

A mosonmagyaróvári szépség nagyon élvezi a felkészülést, hasznosnak tartja a feladatokat. ˝A kedvencem eddig a fotózás volt, imádok a kamera előtt állni. Az is szerettem, amikor egy személyes tárgyról kellett mesélnünk, így a válogató zsűrije is jobban megismert minket. Eddig is része volt az életemnek a sport, de most már nem telik el nap edzés nélkül és az étkezésre is odafigyelek. Imádom a finom ételeket, de már az is fontos, hogy egészséges legyen ne csak finom. Itt maximálisan lehetőségünk van a fejlődésre, érzem, hogy minden egyes programmal, feladattal több vagyok" - mesélte lelkesen.

 

 

 

 

Fotó: Ajkai Dávid

Fotó: Ajkai Dávid


Nicoletta szerint a lányok gyönyörűek, intelligensek és kedvesek is, nagyon erősnek tartja az idei mezőnyt. A szépség végezetül elárulta, több mint négy éve párkapcsolatban él, kedvese ezen a versenyen is maximálisan támogatja. A Miss Balaton döntőjét augusztus 15-én rendezik Balatonfüreden. A szépségkirálynő egy évig képviseli és népszerűsíti a Balatont közéleti eseményeken.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!