1,3 milliárdból újítják fel Mosonmagyaróváron a várat

A várral együtt a várudvar is megújul.

kisalfold.hu

November 10-én, 11 órakor a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében a mosonmagyaróvári vár (GINOP-7.1.1-15-2016-00026) turisztikai célú fejlesztésének alapkőletételi ünnepségét rendezték.


A rendezvényen dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora, dr. Iváncsics János alpolgármester és dr. Nagy István agrárminiszter köszöntője után dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár (Miniszterelnökség) bemutatta a Nemzeti Kastélyprogramot és Nemzeti Várprogramot. Ezt követően dr. Virág Zsolt miniszteri biztos (Miniszterelnökség) ismertette a Nemzeti Várprogram keretében megvalósuló, a mosonmagyaróvári várat érintő fejlesztéseket, majd sor került az alapkő ünnepélyes elhelyezésére.


A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg, nemcsak régi szépségüket nyerve vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodva, hogy – adottságaikhoz igazodó módon – megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek.


A mosonmagyaróvári vár is ennek a nagyszabású programnak a keretében születik újjá. A vár Magyarország egyetlen olyan várépülete, amelyben felsőoktatási tevékenység is folyik, egyike azon kevés váraknak hazánkban, amely napjainkban is közel eredeti kiterjedésében áll, így Mosonmagyaróvár egyik legjobban beazonosítható szimbólumává vált.


Az épület „A Mosonmagyaróvári Vár turisztikai fejlesztése" című projekt keretében 1,3 milliárd forint európai uniós (GINOP 7.1.1-15-2016-00026) forrásból újul meg.


A fejlesztés fő célja a vár turisztikai hasznosítása, valamint a meglévő gyűjtemény és ismeretanyag innovatív, interaktív elemekkel és eszközökkel való kiegészítése, így az minden korosztály számára élmény lesz. A fejlesztés során megtörténik a várudvar felújítása, többek között ez a terület ad majd otthont különböző kulturális rendezvényeknek és koncerteknek. Emellett a vár környezete, parkja is kiváló adottságokkal rendelkezik, így a rendezvények egy köre a várterület nagyobb részére is kiterjed majd.

A vár megújulása három fő pilléren nyugszik

• Múzeumi kiállítótér (állandó és időszakos), interaktív élménytér, foglalkoztató tér.

• Közösségi terek (kiállítótér, rendezvények megtartására is alkalmas udvar) létrehozása, kulturális programok megvalósítása.

• Látogatóbarát kereskedelmi funkciók kialakítása (ajándékbolt).


A vár belső udvarából nyíló terek alapvetően kiállítási funkcióknak adnak otthont. Ezen terek felújítása képezi a vár megújulásának jelen, első szakaszát. A délkeleti szárny a látogatás kezdetének helyszíne, az északkeleti szárnyban az intézmény története kerül bemutatásra, az északnyugati (leginkább észak irányába eső) egység az ismeretterjesztés területe (múzeumpedagógia, élelmiszeripar, mezőgazdaság-történet), míg a délnyugati szárny az időszaki kiállítások, eseti rendezvények tereit biztosítja.

Tervezett infrastrukturális fejlesztések


• A földszinti területek funkcionális átalakítása, illetve a homlokzatok részbeni felújítása.

• A látogatóforgalmi zónák és az egyetem emeleti terei megközelítésének elválasztása.

• Az egykori „Nádori kisterem" helyreállítása, a helyiség eredeti térszerkezetének visszaállítása.

• A „Nádori nagyterem" teljes helyreállítása, kiállítótér létrehozása.

• Jegypénztár, Várprogram-infópont kialakítása.

• Ajándékbolt létesítése.

• Múzeumpedagógiai foglalkoztató tér kialakítása.

• A várudvar felújítása.

A kiállítások tematikája


Három kiállítási tartalom várja majd a látogatókat, amelyek kialakítása során a hely atmoszférája és unikális jellege kerül előtérbe. Mindhárom kiállítási egység tartalmaz interaktív elemeket. A legkorszerűbb technikával ellátott, a fejlesztés eredményeképpen létrejövő elemek modern felfogásban, de korhű ábrázolásban valósulnak meg. A látogatókat egy hajdani diák „vezeti végig" a kiállításon. A vár egyediségét az adja, hogy egyrészről katonai erődítményként szolgált egészen a XVIII. századig, másrészről jelentős funkcióváltással a XIX. század elején oktatási intézményt alapítottak benne, s az oktatás ma is folyik a régi falak között.

A történelmi múlt és a modern világba bekapcsolódott, jelenleg is aktív lét emeli a mosonmagyaróvári várat különleges szintre a kulturális attrakciók körében, és ez a két funkciója, illetve ezek több száz éves története ad alapot a tervezett kiállítási tartalmaknak.


Vártörténeti kiállítás


A kiállítási tartalom alapja, hogy a mai látogatók nem a száraz történelemmel, tényekkel és adatokkal szeretnének megismerkedni, hanem az emberközeli témák jelentenek számukra érdekességet. A vártörténeti kiállítás fókuszában az épület történelmi múltjának megismertetése mellett a középkori paraszti és katonai, váruradalmi élet bemutatása, az egyes évszázadok jelentős eseményeinek élményalapú, érdekes, vagy épp meghökkentő kiemelése áll. Az interpretáció eszközei jellemzően érintőképernyők, kipróbálható, megfogható tárgyak lesznek.


Intézménytörténeti kiállítás


A kiállítás az intézmény múltjának ismertetése mellett főként a legérdekesebb diákok, tanárok (kb. 20 személy) bemutatására fókuszál. A kialakítás lényege, hogy olyan személyeket ismerjen meg az idelátogató, akik vagy már ismertek, vagy épp nem közismertek, de tevékenységük, találmányaik, tetteik által érdekesek, és így egyik pillanatról a másikra a látogató „ismerősévé" válnak. Az előzőként említett, közismert személyek csoportjába tartozik például Fekete István, akinek a neve nem csak a felnőtt korosztály számára cseng ismerősen, hanem ifjúsági regényei által a fiatalabb korosztály számára is. Az intézménytörténeti bemutatás mellett lehetőség szerint az oktatás során alkalmazott, egy-egy kornak megfelelő oktatási eszközök bemutatása is cél, akár valóságosan, akár virtuálisan. Kiemelt szerepet kap az óvári gazdász hagyományok bemutatása is.


Élelmiszeripari és mezőgazdaság-történeti tematikájú kiállítás


Az intézmény kiemelkedő súlyú, immáron 200 éves történetére és a hazai élelmiszeripari, gazdászképzésben betöltött szerepére alapozva egy élelmiszeripari és mezőgazdaság-történeti tematikájú kiállítási egység is berendezésre kerül. Kifejezetten arra törekszik a kiállítás, hogy az intézmény hagyományaihoz illeszkedő tartalom a mai tanszékekkel együtt kerüljön kialakításra, kézbe vehető eszközök segítségével közel hozza a ma emberéhez a múltat és a gazdászok tevékenységét. Az együttműködés annak az alapját is megteremti, hogy a múzeum „élővé" váljon, napi szintű kapcsolat maradjon az intézmény és az attrakció között, egy emblematikus helyszínen, a korábbi intézményi múzeumi egység helyén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!