2010.11.01. 01:30
Lokálisan szexiskedik a Google!
Napokban szállást kerestem, és rágugliztam néhány kulcsszóra, amely a témával kapcsolatos. Érdekes újítást fedeztem fel a keresőóriás organikus (természetes) találati listájában.
A Google eddig is próbálta erősíteni a helyi cégek szerepét a keresőben. Igyekszik rászoktatni a felhasználókat, hogy használják a régiók, városok neveit a pontosabb találati lista érdekében. Ennek erősítésére eddig is tapasztaltunk törekvéseket a Google-től, de most egy figyelemreméltóbb változás történt, ami mindenképpen megérdemelte, hogy írjak pár mondatot róla.
A változás főleg a helyi vállalkozókat szolgáltatókat érinti, mint például a hoteleket. A kulcsszót begépelve pl. „hotel sopron" vagy „honlapkészítés győr" nem csak 10 honlap listáját dobálja, ki hanem térképet is mellékel. Továbbá a szállásadók esetében véleményeket egyéb cégek esetében logót is elhelyez a listában. Néhány cég keresőkből származó forgalmi eredményeit megtekintve javaslom, hogy érdemes odafigyelni a jó megjelenésre a listában, mert jelentősen befolyásolhatja pozitív irányba a cég megítélését és forgalmát. Hajrá a helyi cégeknek!
Molnár Tamás
Honlapkészítés Győr, webáruház készítés