Jaguárbőgés és azúrkék viz

Komoly elmaradásaink vannak a beszámolókkal, mert egy ideig internetileg, majd igaziból el lettünk vágva a külvilágtól - kis hiján végleg. De ne csapjunk ennyire a lecsóba... Valahol ott hagyhattuk abba, hogy Pueblában vagyunk, ami négy hófedte vulkán ölelte völgyben fekszik Mexikóvárostól dél-keletre. Itt található az ország legmagasabb pontja, ami még a Popónál (senki ne nevessen, itt tényleg igy nevezik) szóval a Popocatepetl-nél is magasabb. Talán kimondhatatlan neve miatt nem emlegetik az 5700 méter magas csúcsot.

Pueblából Cholulába tettünk egy rövid kitérőt. A város szimbóluma a keresztény mentalitáshoz hű: egy földdel betemetett maja piramis tetején felépitett katolikus templom. Az 1935-ben felfedezett piramisban (mely Amerika legnagyobbja) szűk, kanyargós járatokon bolyonghattunk. Onnan pedig Veracruzba buszoztunk tovább, ahol már a Karib-tengerhez illő klima fogadott bennünket. Napközben eddig sem volt hideg, de este már elkélt egy-két zokni.

Az eddig is világos volt számunkra, hogy mihez kezd a szennyvizével egy tengerparti város, de hogy Veracruz ezt éppen a strand közepén teszi, az némileg ledöbbentett bennünket. Kissé távolabb sétálva, Boca del Rionál már gyönyörű, több kilométer hosszú strandokat találtunk, ahol szinte egyedül éreztük magunkat mivel ez a városrész még nem épült ki.

Aztán a kimondhatatlan nevű Coatzacoalcos következett egy éjszaka erejéig. A hangsúly itt az utolsó szótagon, a „kosz"on van. A buszozástól kissé megfáradtan beestünk az első panzióba, ahol kétszáz Pesoért adták a szobát. Meg se néztünk, rábólintottunk, mert a hall nem ébresztett bennünk kételyeket. (Ezentúl ébreszt, sőt azóta mániákusan körbeszimatolunk J) Cifrázhatnánk, de minek, nem vagyunk márványfürdőkádhoz és rózsafa stilbútorhoz szokva, de ez az elképzelhető legalja volt. Életünk legkoszosabbja és legbüdösebbje. Jól le is fényképeztük, hogy később jókat derüljünk, de hát hogy is mondjuk csak.. egyelőre nem megy. A város sem igen érte meg a kitérőt, az egyetlen valamire való látványosság az a tengerparti sétány volt, ahol fiatalok füveztek a sötétben.

Most még Palenque-ben vagyunk, tegnap délután láttunk neki a maja romváros bejárásának. (A maják i.e. 100-ban telepedtek meg itt, és Palenque akkoriban a régió ura volt. Később ismeretlen okból elhagyták a várost, az esőerdő pedig visszahóditotta. A várost most is teljesen körbeveszi az esőerdő). A Jaguár temploma mellett egy ösvényen bevettük magunkat a vadonba és elindultunk felfelé, hátha panorámázhatunk egyet valahonnan. Jó ideje mászhattunk már az egyre sűrűsödő dzsungelben, amikor olyan állati üvöltést hallottunk, amitől megfagyott az ereinkben a vér és minden szőrszál felállt a hátunkon. (Utólag mondhatnánk, hogy semmiség, de hidd el kedves olvasó, te is becsináltál volna). Ettől az egyikünk menten pánikba esett és ledermedt, a másikunk pedig szorosabban markolta meg a zsebében az indiai utazásunk alkalmából kapott túlélőkést (kösz, Balázs!) A hang egyre erősödött és közelitett, már mindenre gondoltunk: jaguárra, medvére meg ilyesmikre, már amennyire az ember gondolkodni tud a torkában dobogó szivvel. Összenéztünk és néma csendben lassan, majd egyre sietve elindultunk lefelé. Pár száz métert rohanhattunk, amikor nagy megdöbbenésünkre egy machetés helyi állt elénk. Akartuk neki mondani, hogy fusson, ha kedves az élete, de ő csak legyintett: chango! Majom! Egy majom adott olyan hangot, amitől a naiv utazó majdnem hazáig rohan. Nem nevetett, elmondta, nem veszélyes, nyugodtan mehetünk tovább, óvatosan. Az esőerdőben a sötét hirtelen jön és ha az ember eltéved, könnyen bajba kerülhet. Megfogadtuk tanácsát és éppen az este leszálltára kiértünk a főútra.

Ma vizeséstúrát tettünk a közeli Misol-ha és a távolabbi Agua Azul zúgókhoz. Elvileg egy harmadik, az Agua Clara is érdekelt volna, de a helyiek azt tanácsolták, ha nem akarjuk kirámoltatni magunkat egy fegyveres rablóbandával, inkább felejtsük el. (Itt lett volna egy mondat, amit inkább kihúztunk, hogy anyáink ne kapjanak szivrohamot.) Lényeg a lényeg, káprázatos élményben volt részünk, a víz türkizkék volt, tiszta és áttetsző, hatalmas lagúnákkal. Pancsoltunk pár órát az újonnan megismert társasággal, franciákkal, svájciakkal, németekkel, helyiekkel... Érdekes, hogy az emberek milyen közvetlenek és jó fejek lesznek egymással, ha ilyen idilli környezetbe kerülnek. Tényleg egy élmény volt.

Este kilenc van, most a helyi rockbanda aláfestésével csomagolunk, hajnalban indulunk a guatemalai Floresbe. Úgy döntöttünk, alulról tesszük meg a „hurkot", igy Guatemala után Honduras, Belize jön és a Yucatán félsziget marad a végére. Hozzáállásunk persze teljesen rugalmas :)

[email protected]