17. üzenet - Jézus öröme

Sokakban az a téves elképzelés él Jézusról, hogy nem volt benne melegség és derű, csak komolyság, szigorúság és örömtelenség. Megváltónk valóban ismerte a bánatot, mert nyitva volt a szíve minden emberi nyomorúság, minden emberi jajszó számára. De annak ellenére, hogy csupa önmegtagadás volt az élete, tekintetéből nem lehetett kiolvasni sem szomorúságot, sem elégedetlenséget; ellenkezőleg, mindenkor békés nyugalom és derű tükröződött rajta. Szíve kimeríthetetlen életforrás volt, és akárhová ment, nyugalmat és békét, örömet és vidámságot vitt magával. Jézus élete örömteli élet volt, és a hálaadás és dicsőítés Atyja iránt egész életét végigkísérte. Még a kereszten szenvedve sem feledkezett meg dicsőíteni, magasztalni az Atyát. (Lásd a 22. zsoltárt, amely a kereszten elszenvedett fájdalmairól és szavairól szól, de ezek után Isten dicsőítéséről és a magasztalásáról a 23–32. versek!)

Miből fakad Jézus öröme? Hogyan lehet elnyerni a bajok, nehézségek ellenére, és hogyan maradhat meg bennünk ez az öröm? Hogyan tudunk eleget tenni Pál apostol felhívásának: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” (Filippi levél 4,4)? Figyeld meg, azt mondja, hogy „mindenkor” és hogy félreértés ne essék, megismétli: „Ismét mondom: örüljetek!” Éppen ebben van a lényege ennek a fölhívásnak, hogy kell és lehet örülni nemcsak akkor, amikor örvendetes dolgok történnek velünk és körülöttünk, hanem akkor is, amikor sírhatnékunk volna, amikor félelmetes és szomorú dolgok történnek velünk. Éppen ez a „mindenkor” kifejezés jelzi, hogy valami egészen másfajta örömről van itt szó, mint a világ bármilyen öröme. A világi örömnek jellemzője, hogy alkalmakhoz kötődik, vidám társasághoz, viccekhez, humoros eseményekhez. Ennek a fajta örömnek határa van, csak rövid ideig tart. De az Ige fölhívása éppen azt mondja, hogy ezeken a határokon túl is „örüljetek!” Sőt, „mindenkor örüljetek!”

Az öröm ellentéte a bánat, szomorúság, békétlenség, kedvetlenség, nyugtalanság, keserűség, vádaskodás. A panasz ellentéte a hálaadás, dicsőítés. Kritika ellentéte a dicséret, a másikról való jót mondás. Ezen tudjuk lemérni, hogy Isten lelke van-e bennünk? Vagy pedig egy idegen, másfajta lélek munkálkodik bennünk. Például, ha a másikról a háta mögött rosszat mondunk…

Ha örülünk, ha jól cselekszünk, ha hálát mondunk, ha a másikról jót mondunk, ha dicsőítjük Istent, akkor jó lelkületben vagyunk. Ha viszont panaszkodunk, szitkozódónk, kritizálunk, keserűségben vagyunk, és a rosszat keressük a másikban, akkor rossz lelkületben vagyunk. Két hatalom küzd egyszerre bennünk: az egyik értünk, a másik ellenünk. Döntenünk kell, hogy melyik hatalmat, melyik lelkületet engedjük be a lelkünkbe. Szentlélek jelenlétét kérve, Isten erejével felfegyverkezve válaszd Jézus örömét! Engedd, hogy örömre hangolja az életedet! Elmélkedj Isten jellemének szépségéről, kedvességéről és jóságáról! Van okod az örömre, hálára, dicsőítésre!

„A vidám elme megvidámítja az orcát; de a szívnek bánata miatt a lélek megszomorodik.” (Példabeszédek könyve 15,13) „Minden napjai a szegénynek nyomorúságosak; a vidám elméjűnek pedig szüntelen lakodalma van.” (Példabeszédek könyve 15,15)

Szerető barátod: Attila bácsi

[email protected]