Lelki útravaló gyerekeknek

2022.02.13. 12:34

7. üzenet - Az órabér

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (Római levél 13,8)

Szabó Attila

A családfő a hosszú, nehéz nap után fáradtan és feszülten tért haza munkából. Késő volt már, és 7 éves kisfia az ajtóban állva várta őt. Köszöntötték egymást, majd a gyermek megszólalt:

– Apu, kérdezhetek valamit?

– Kérdezz csak – felelt az apa.

– Mennyi pénzt keresel egy óra alatt?

– Ez nem a te dolgod! Miért kérdezel ilyeneket? – mondta az apa ingerülten.

– Csak tudni szeretném. Kérlek, apu, mondd meg nekem, hogy mennyit keresel egy óra alatt – kérlelte a kisfiú.

– 20 dollárt, ha nagyon tudni akarod.

– Ó! – szólt a fiúcska, és búsan lehajtotta a fejét. Aztán felnézett, és ezt kérdezte:

– Apu, kérhetek tőled kölcsön 10 dollárt?

Az apa elveszítette a türelmét.

– Na, ide figyelj, fiam, ha csak azért akartad tudni a keresetemet, hogy kölcsönkérj tőlem valami bugyuta játékra vagy más szamárságra, akkor most gyorsan elmész a szobába, és szépen elgondolkodsz az önzéseden. Ezenkívül még csak 7 éves vagy, és a 7 éveseknek semmi szükségük pénzre. Minden nap keményen dolgozom, hogy pénzt keressek neked és anyunak! Ma is hosszú és nehéz napom volt, szóval nincs időm arra, hogy ilyen-olyan kölcsönökről beszélgessek veled.

A kisfiú csöndben elment a szobájába, és becsukta maga mögött az ajtót. Az apa kb. 1 óra múlva lehiggadt, és elgondolkodott azon, hogy milyen gorombán beszélt a fiával. Talán mégis valóban jó oka volt 10 dollárt kérni, hiszen sosem tett ilyet korábban… Odament a gyerekszobához, és bekopogott.

– Bejöhetek?

– Igen, apu – felelte a kisfiú.

– Gondolkodtam, és úgy látom, hogy túl kemény voltam hozzád az imént – mondta az apa. Zűrös napom volt ma, és rajtad töltöttem ki a haragomat. Tessék, itt van a 10 dollár, amit kértél. A gyerek felállt, és az örömtől sugárzó arccal ezt mondta:

– Ó, apu, köszönöm! Ekkor a fiúcska odament az ágyához, benyúlt a párnája alá, elővett néhány összegyűrődött bankót, és elkezdte számolni. Az apa, látva, hogy a fiának már van pénze, ismét dühös lett.

– Miért kellett neked még pénz, ha már van? – morogta vörösödő fejjel. A gyerek felnézett az apjára:

– Azért, mert eddig nem volt elég, de most már van – válaszolta.

– Nos, mire kell az neked? – kérdezte az apa.

– Tessék apu, 20 dollár. Megvehetem tőled egy órádat?

https://sikerkulcs.com/az-oraber/

 

A legdrágább idő az, amit a szeretteinkkel töltünk. Nem lehet eléggé felértékelni az emberi kapcsolatainkat. A jézusi parancs Isten után a felebarátunk szeretetére tanít. Embertársaink éheznek a szeretetre. Te is éhezel, és én is éhezek. A magány, az egyedüllét üressé teszi az ember életét. Ezért újra és újra felül kell vizsgálnunk, hogy mire mennyi időt fordítunk, hogy jut e elég idő a családtagjainknak, rokonainknak, barátainknak. Sok fiatal, kamasz szinte teljesen elzárkózik a szüleitől. Csak a maga kis világában elrejtőzve él. Pedig szívük mélyén ők is szeretetre, elfogadó kapcsolatra vágynak. Persze legyőzni a visszahúzó erőket, nem kis küzdelembe kerül. De megéri. Lépj ki bátran a magad szűk világából, fordulj bizalommal embertársaid felé! A dolgok, tennivalók elé helyezd az EMBERT!

 

„A testvéri szeretetről pedig nem is szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek.” (Thessalonikai első levél 4,9)

 

Szerető barátod: Attila bácsi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!