Lélek

2022.01.02. 07:50

NYOMD A SZIKLÁT!

„Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret.” (Zsidókhoz írt levél 12,1)

Éjszaka volt. Az ember a kunyhójában aludt, mikor hirtelen fény töltötte be a szobát és megjelent Isten. Odavezette egy hatalmas sziklához, ami a kunyhóval szemközt volt, és feladattal bízta meg. Elmondta neki, hogy a hatalmas sziklát teljes erejéből kell nyomnia. Így hát az ember ezt tette nap, mint nap. Több éven keresztül reggeltől estig küszködött a kővel, nekifeszült a hátával, a vállával a nagy szikla hideg felszínének, és teljes erejéből nyomta. Minden este kimerülve és fájó tagokkal tért vissza a kunyhójába. Egy idő után úgy érezte, hogy az egész napja hiábavaló volt. Ahogy az ember elbizonytalanodott, Sátán elhatározta, hogy színre lép és egy gondolatot ültetett el az ember agyában, azt, hogy „Hosszú ideje napról napra kínlódsz azzal a sziklával, és az mégsem mozdult meg”. Ez a gondolat teljesen elbizonytalanította és elcsüggesztette az embert, az az érzése támadt, hogy feleslegesen foglalkozik a f eladattal.

– Miért töröd magad ezért? – kérdezte Sátán. – Felesleges annyi időt rászánnod. Csak éppen, hogy nyomd egy kicsit, az is elég lesz. Ez volt az, amit az elcsüggedt ember is tervezett, de elhatározta, hogy előtte imádságban az Úr elé viszi ezeket a zaklatott gondolatokat.

– Uram – mondta –, hosszú ideje fáradozom, és keményen szolgállak téged, minden erőmet latba vetve, de nem sikerült elérnem, hogy a kő akárcsak egy fél millimétert is mozduljon. Mit csinálok rosszul? Miért nem tudom teljesíteni a feladatot? Az Úr könyörületesen válaszolt:

– Barátom, én arra kértelek, hogy szolgálj engem, amit te elfogadtál. Azt mondtam, az a feladatod, hogy nyomd azt a követ teljes erődből, amit meg is cselekedtél. Én egyszer sem mondtam neked, hogy azt el kell tolnod. Neked csak annyi volt a dolgod, hogy nyomd a sziklát. Most pedig hozzám jössz, mert úgy gondolod, hogy feleslegesen vesztegetted az idődet és az erődet. De nézz csak magadra! A karod erős és izmos, a hátad kigyúrt és barna, a kezeden bőrkeményedés van az állandó erőlködéstől, a lábad masszív és kemény lett. Az ellenállás megerősített és most sokkal többre vagy képes, mint eddig. Igaz, hogy nem mozdítottad meg a követ, de én csak azt kértem, hogy engedelmeskedj és nyomd azt teljes erődből, hogy gyakorold a hitedet és bízz az én bölcsességemben. Ezt te meg is tetted. Most akkor, barátom, én meg elmozdítom a követ. (https://www.bibliai–kincsestar.hu alapján)

Ez csak egy példabeszéd, de sok mindent tanulhatunk belőle. Talán ebben az új évben is lesznek olyan feladataid, amelyekről azt gondolod, hogy értelmetlenek, hogy haszontalan időtöltés velük foglalkoznod. De ha az a feladatod és a kötelességed, akkor biztos lehetsz abban, hogy nem haszontalan. Ha becsületesen elvégzed, akkor kitartásra tanít, állhatatosságra nevel. Erősödsz általa és ez a javadat szolgálja. A történetből is kiderül, hogy ez az ember megizmosodott, megerősödött, az állóképessége megnőtt. Ezek a változások előkészítették egy még komolyabb feladatra. Gondolj Mózesre a Bibliából!  Negyven évig  pásztorolta a  juhokat, amíg Isten rábízta az Egyiptomban raboskodó izraeliták felszabadítását és vezetését a sivatagi vándorlásuk idején. Bízz Istenben, nem hagy magadra, és ha őt szolgálod, akkor megerősödsz és áldott lesz az életed! Sokszor, mikor Isten szavát halljuk, hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját eszünkkel próbáljuk megfejteni, mit is szeretne tőlünk. Pedig ilyenkor Isten csak engedelmességet akar és azt, hogy higgyünk Benne. Vagyis gyakorold a hitet, amely hegyeket mozdít el, de ne felejtsd, hogy Isten az, aki a hegyet elmozdítja!

Szerető barátod: Attila bácsi

[email protected]

Tel.: 30/2-26-27-28

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!