lelki útravaló gyerekeknek

2021.10.10. 08:42

40. üzenet – ÉLET-TÁRSAK

„Mily számtalanok a műveid, Uram! Mindegyiket bölcsen alkottad, és tele van a föld teremtményeiddel.” (Zsoltárok könyve 104,24)

kisalfold.hu

A NAGY HALAK MEGESZIK A KIS HALAKAT?

A mesés korallszirtek elbűvölő világában milliónyi növény és állat él egymás mellett. A felhők ugyan nem látszanak a víz alól, mégsem mondhatjuk, hogy az élet felhőtlen lenne e tengeri paradicsomban. Ugyanis minden szikla mögött vérszomjas ragadozók bújhatnak meg. A kisebb halaknak igencsak résen kell lenniük, különben végképp befellegzett nekik. Amikor például a mélyből egy hatalmas termetű szirti fűrészessügér (Epinephelus itajara) úszik elő, riadalmat és rettegést kelt a korallzátony állataiban. De csodák csodája, egy karcsú kis hal bátran előtáncol rejtekéből, fittyet hányva a közeledő halálra. Sőt mi több, lágy táncmozdulatokat lejtve még a sügér felé is úszik. Az éles fogakkal teli, hatalmas száj kitárul, és úgy tűnik, már-már végleg elnyeli a vakmerő, ám ostoba halacskát. Az első pillanatban azt gondolhatnánk, hogy ennek a halnak biztosan elment az esze, ha túlélési ösztöne ellenére, amel y a ragadozók láttán menekülésre készteti, ilyen vakmerő magakelletésre szánta el magát. Hiszen minden hal tudja, hogy a ragadozók a magányos, mozgó kishalak láttán ösztönösen „étvágyra gerjednek”. A zsákmány-látvány táplálkozási inger a számukra.

Ha azonban tovább figyeljük a nyálkáshalak közé tartozó kis tisztogatóhalat (Labroides dimidiatus) – amelyről azt hihetnénk, hamarosan örökre eltűnik a sügér gyomrában –, meglepő eseményeknek lehetünk szemtanúi. Ugyanis a fűrészessügér hirtelen megáll, széttárja kopoltyúlemezeit, és nagyra tátott szájával mozdulatlanul várakozni kezd. Ekkor a kis tisztogatóhal – nem kis bátorságról téve tanúbizonyságot – beúszik a sügér szájába, és elkezdi leharapdálni a sügér szájában megtelepedett

élősködőket, illetve eltávolítani a gombás fertőzésekkel teli bőrrészeket! A vérszomjas ragadozó türelmesen viseli a néha kis fájdalommal is járó tisztogatási akciót, és közben vigyáz rá, nehogy megsértse a szorgoskodó kis halat. A tisztogatóhal dolga végeztével diadalittasan kiúszik a hatalmas szájból, jelezve, hogy elkészült, a sügér pedig elégedetten távozik. Mindenki jól jár – de honnan tudja a kis hal, hogy nem kell félnie? És honnan tudja a fűrészessügér, hogy ezt a kis halat nem kell bántania? Megesik, hogy egyszerre két-három hal is dolgozik egy sügéren, hasonlóan ahhoz, ahogy a Forma 1-es futamokon a szerelők kereket cserélnek egy versenyautón. Annak ellenére, hogy a kis tisztogatóhalak igen szorgosak (képesek hat óra alatt akár háromszáz vendéget is kiszolgálni), a kezelésre váró páciensek olykor hosszú sorban várakoznak előttük.

Felmerül egy kérdés. Vajon hogyan jöhettek létre ezek a meghökkentő kapcsolatok? Kétségtelen, hogy a másiknak köszönhetően mindketten jól járnak. De hogyan ütötték nyélbe ezt az üzletet? Az evolúciós fejlődésről szóló elképzelés ezen a téren is kemény akadályokba ütközik. Lehetséges volna, hogy önként beúsztak a sügérek szájába, hogy ott a parazitákat lecsipegetve, jóllakjanak? Ez több szempontból is teljességgel elképzelhetetlen. Az evolúció elmélete szerint a ragadozókhoz való közeledés semmilyen előnnyel nem járt volna a kishalak számára. Sőt, ennek csak hátrányos következményei képzelhetők el, hiszen a ragadozó állat a közelebb lévő zsákmányt sokkal könnyebben tudta volna elkapni, és táplálkozási ösztöneitől vezérelve ezt kíméletlenül meg is tette volna. Joggal feltételezhetjük, hogy ezek a halak egy felsőbb intelligencia színdarabjának szereplői, s a szerzői utasítások pontosan szabà ¡lyozzák a szereplők jellemvonásait és a többi résztvevőhöz fűződő viszonyát. Ez a kapcsolat a Teremtő személyét dicséri, Aki az állatok ösztöneibe írta azokat a magatartásformákat, amelyek a maguk és a másik számára is előnyösek. A Teremtő örömét leli az állatok változatos életmódjában.

„Mily számtalanok a műveid, Uram! Mindegyiket bölcsen alkottad, és tele van a föld teremtményeiddel. Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne, apróbb és nagyobb állatok. Amott gályák járnak, és cethal, amelyet azért formáltál, hogy játszadozzon benne. Mindenek rád néznek, hogy megfelelő időben adj nekik eledelt. Ha adsz nekik, ők begyűjtik azt; ha megnyitod kezedet, betelnek jóvoltodból.” (Zsoltárok könyve 104,24–28)

Gondolkodj el, hogy mire tanít téged ez az állatok közötti élet-társ kapcsolat!

Szerető barátod: Attila bácsi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!