KIRE SZÁMÍTHATSZ?

Az idei fürkész táborban, akadályversenyt szerveztünk.

És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok, ha jobbra és ha balra elhajoltok (Ésaiás könyve 30,21)
 
TAPASZTALAT
 
Kedves Attila!


Az idei fürkész táborban, akadályversenyt szerveztünk. Több feladaton keresztül kellett részt venni ezen a versenyen. Volt egy olyan, amikor a fűbe ceruzákat szórtak szét, és bekötött szemmel meg kellett keresnünk ezeket, s minél többet összegyűjteni úgy, hogy a társunk vezetett bennünket. Csak az ő hangjára számíthattunk, s az ő vezetésében bízhattunk. Valahogy úgy érzem, hogy az Isten vezetésénél is így van, hogy csak a Jó Isten tud bennünket a megfelelő életpályán vezetni, azon, amit előre elkészített számunkra, hogy azon járjunk. „És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok.” Az Úr hatalmat adott nekünk, hogy az önzésünkön felülemelkedhessünk, hogy ne olyanok legyünk, mint akiknek szemeik vannak, de nem látnak, füleik vannak, de nem hallanak... és megtapasztaljuk Isten vezetését, szabadítását.
Őszinte szeretettel: Lívia
 
Kinek a vezetésére számíthatsz az életedben? Kinek az útmutatását kell követned, hogy ne tévedj el az életed útján? Sok útvesztőbe akar téged vezetni Sátán, ezért különböző terveket eszel ki. Erre készülnöd, figyelned kell. Az osztálytársaid, a veled egykorúak mindenfélét kitalálhatnak számodra, ami nem helyes. Sokszor nem könnyű ezekre nemet mondani, hiszen lehet, hogy akkor nem vesznek be maguk közé, vagy éppen te is kíváncsi vagy arra a dologra, amibe be akarnak vonni. Mielőtt döntesz, gondolj az isteni útmutatásra: „Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok”. Kerüld az ilyeneket!


Bár sok hang vesz körül a gyerekek között, Jézus hangja a biztos vezető. Ha gyakran hallgatod szavát, olvasod kijelentéseit, akkor könnyen meg tudod különböztetni más hangoktól. Amikor egy társaságban rosszra akarnak csábítani, akkor tedd mérlegre a hívást. Jézus mit szólna ehhez? Bátorság kell, hogy nemet mondj, ha látod a rossz irányt. Lehet, hogy kiközösítenek, vagy kigúnyolnak, de ha kitartóan ragaszkodsz Jézus szavához, akkor idővel még tisztelhetnek is érte. A legfontosabb, hogy Jézushoz hű maradj, mert ez ad békét és megnyugvást a lelkednek, és így nyerheted el a támogatását. Ez a legfontosabb!
Vannak tapasztalataid ezen a téren? Írd meg ezeket!
 
Szerető barátod: Attila bácsi

[email protected]
Tel.: 30/2-26-27-28

Címkék#lélek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!