Fesztivál

2020.01.09. 15:16

Közeleg a 30. Mediawave

Tavaly ősz óta új fesztiváligazgató irányítja a Tartóshullám/Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét dolgait. Vajda Violettával mediawave-es múltjáról, az idei, 30. fesztivál tematikájáról, irányairól beszélgettünk.

Gülch Csaba

Fotó: Kisalföld-archívum

Vajda Violetta először 1996-ban középiskolás diákként vállalt önkéntes munkát a győri székhelyű Mediawave-nél. Ezt folytatta az egyetemi évei alatt is. Ez időben elődje, Hartyándi Jenő felkérte barátnőjével együtt, hogy a jövőben munkatársként dolgozzanak a csapatában. Ez tizenhét évvel ezelőtt történt. Vajda Violetta a filmprogram koordinátora lett, ő intézte a nemzetközi levelezéseket és kapcsolattartást, aztán később az előzsűrizésben, a válogatásban is részt vett. Az új fesztiváligazgatót arra kértük, idézze fel az elmúlt több mint két évtized legemlékezetesebb élményét.

– Volt három olyan év, amikor a győri helyszíneken kívül vidéki programként a Mediawave-et „kivittük” Kajárpécre, ahol lakunk. Akkor még élt a nagyapám és a kajárpéci pincesoron összetalálkozott Big Lucky Carterrel, a neves amerikai blueszenésszel és David Murrayvel, a Grammy-díjas szaxofonossal. Big Lucky éppen annyi idős volt, mint a nagyapám és ugyanabban az évben haltak meg. Emlékezetes, ahogy a két különböző világ kedvesen egymásra talált.

A jövőről szólva Vajda Violetta elmondta, új tisztsége mellett a filmprogramot is viszi tovább. Többek között kollégáival az évforduló kapcsán harminc filmes válogatást készítenek.

– Az, hogy fesztiváligazgató lettem, egyfajta kényszerhelyzet következménye, mivel Hartyándi Jenő már háttérbe szeretett volna vonulni. Mégpedig úgy, hogy művészeti vezetőként, tanácsadóként azért a jövőben is segíti a megújulási folyamatot, a megfiatalodó szervezőcsapatot – említette a fesztiválszakember. – Azért is vállaltam egy évre a tisztséget, mert teljességgel magaménak érzem a közösségi alapú átalakulást, amit Jenővel és a kollégákkal hét évvel ezelőtt elindítottunk. A jubileu­­mi év változása is egy új irányt határoz meg, hiszen Komárom után nem véletlen, hogy két Veszprém megyei kisközséget, Kiscsőszt és Mindszentkállát választottuk az idei együttlét helyszínéül. Mindkettő jól képviseli azt a szellemiséget, irányt, ami felé haladni szeretnénk. Ez nem azt jelenti, hogy vissza akarunk vonulni, sokkal inkább előremenekülést, közösségi előretartást. Ennek tükrében választottuk idei témaként A következő harminc év címet, amivel az iránykeresésre, a gondolatébresztő együttlétekre akartunk utalni és minél eredményesebben szeretnénk tovább építeni az új koncepciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!