Hallgassa élőben!
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Péntektől látható a Szépművészeti Múzeum Cezanne-kiállítása

A tárlat Cezanne és a klasszikus avantgárd kapcsolódási pontjait mutatja be a világ mintegy negyven gyűjteményéből érkezett remekművekkel.

Paul Cezanne és a konstruktív avantgárd kapcsolatát vizsgálja a Szépművészeti Múzeum Cezanne-tól Malevicsig – Árkádiától az absztrakcióig címmel péntektől látható kiállítása a dél-francia mester és többek között Picasso, Braque, Moholy-Nagy, Mondrian, Klee és Bortnyik összesen több mint százhúsz munkáján keresztül.

A Szépművészeti Múzeum kilenc évvel ezelőtti nagy sikerű Cezanne-kiállítása a gyökereket, azaz a mester és nagy elődei kapcsolatát tárta fel.

Hosszú évek kutatómunkája és előkészületei után most egy újabb nagykiállítás Cezanne és a klasszikus avantgárd kapcsolódási pontjait mutatja be

– mondta el a tárlat szerdai sajtóbejárásán az intézmény főigazgatója.

Baán László kiemelte: a kiállításra a világ mintegy negyven gyűjteményéből érkeztek remekművek, amelyek biztosítási összértéke – a Szépművészeti saját műtárgyai nélkül – meghaladja a 300 milliárd forintot.

Geskó Judit kurátor hozzátette,

a tárlat a nagy aixi mester és az orosz, holland, német és magyar konstruktív irányzatok sokrétű kapcsolódási pontjait vizsgálja a forma, a kompozíció, a szerkezet és a szín problematikájának tükrében.

A korábbi, franciás írásmód helyett a most nyíló kiállítás – a család és a Société Paul Cezanne kérésére is – immár a festő nevének eredeti, ékezet nélküli, provanszál változatát használja – közölte.

Geskó Judit hangsúlyozta, hogy

Cezanne munkássága a modern művészet egyik alappillére, a kompozícióval, a látvánnyal és a valóság megragadásával kapcsolatos eredményei az avantgárd törekvések kiindulópontjai lettek.

A tárlat tematikus elrendezésben mutatja be a kiállított műveket. A látogatók elsőként Cezanne mediterrán szülővárosának, Aix-en-Provence-nak a festő életművében betöltött szerepét ismerhetik meg, majd az impresszionistákkal való kapcsolatát, valamint a baráti körét. Ebben az egységben kapott helyet Cezanne egy korai Zola-portréja éppúgy, mint Monet, Pissarro, Gauguin és Renoir festményei.

Ezzel párhuzamosan vizsgálja a kiállítás a mester újszerű tájábrázolását – némileg visszanyúlva az olyan elődökig is, mint Courbet -, majd az Utak elválnak című kiállításrész Cezanne életművének a festő halála utáni különböző értelmezéseit kutatja a már sokfelé bemutatott expresszionista értelmezések helyett a konstruktív avantgárdra fókuszálva.

A látogatók képet kaphatnak a kubisták (például Picasso, Léger, Braque) Cezanne-hoz fűződő viszonyáról, az absztrakció kialakulásáról és irányzatairól, valamint az életmű orosz avantgárddal való kapcsolódásáról.

A tárlat tematikus részei bemutatják azokat a szellemi és formai kapcsolódási pontokat, amelyek Cezanne halálát követően a francia festő munkái és a holland De Stijl mozgalom, az orosz konstruktivizmus és szuprematizmus, valamint a Bauhaus mestereinek alkotásai között létrejöttek.

A kiállításon egymás mellett szereplő festmények – képpárok és szekvenciák – láthatóvá teszik a vizuális és szellemi kapcsolódási pontokat Cezanne és Piet Mondrian, Paul Klee, Lyonel Feininger, Bortnyik Sándor, Huszár Vilmos, Mihail Larionov, Kazimir Malevics vagy Friedrich Vordemberge-Gildewart alkotásai között

– mondta el a kurátor.

A Szépművészeti Múzeum a 2022. február 13-ig látható tárlathoz reprezentatív, kétnyelvű katalógust is megjelentetett – közölte Geskó Judit, aki két kapcsolódó rendezvényre is felhívta a figyelmet: pénteken a Francia Intézet rendez nemzetközi konferenciát a kiállításhoz kapcsolódva, majd szombaton Balatonfüreden rendeznek kerekasztal-beszélgetést többek között a festő dédunokája, Philippe Cezanne részvételével.

Borítókép: Paul Cezanne Pipázó férfi című festménye a Cezanne-tól Malevicsig – Árkádiától az absztrakcióig sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeumban 2021. október 27-én. A tárlat október 29. és 2022. február 13. között tekinthető meg.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Ezekből a karácsonyi sütikből egy morzsa sem marad

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Ez a legjobb ünnepi köret!
Hirdetés
Így győzheti le könnyen a karácsonnyal járó stresszt
Hirdetés
A 21. század építőipari gépei
Hirdetés
Egri János Jr.: sokat kell bizonyítanom még, és tovább kell vinnem a hagyományt
Százéves szánból épült „mikulásjárgány” Veszprémvarsányban
Kiváló iparosokat ajánlhatunk
Munkatársunktól
Újratemették Slachta Margitot
A bíboros kiemelte: Slachta Margit életében felvillantak olyan fények is, amelyek csak igazi szentek útját szokták kísérni.
A kapcsolati erőszak ne legyen többé tabutéma!
Vannak, akik éveken át nem hozhatnak döntést a saját életükkel kapcsolatban, akiknek mindig megmondja a bántalmazójuk, mit tehetnek, és mit nem. Ha erőszakról beszélünk, akkor a többség egyből a fizikai bántalmazásra gondol, holott a szóbeli bántalmazás, a manipuláció, a félelemben tartás, a másik fél elszigetelése, lejáratása, hiteltelenné tétele legalább olyan rombolóan hat az áldozatra. A Családbarát Magyarország Központ szakértője, Boglacsik Tímea osztja meg velünk tapasztalatait.
Gyász
Pihenj te drága szív, már megszűntél dobogni, szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert elfelejteni téged soha nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testvérem, anyósunk CSITEI GYULÁNÉ szül: Bläuer Rita életének 68. évében visszaadta lelkét a Teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021.december 10-én, pénteken 14.30 órakor szentmisével egybekötve lesz a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, ajkad sem szól többé, mert már lezárt, néma, holt. Megállott a két kéz, mely mindig csak adott, végsőkig küzdöttél, de erőd már elfogyott.” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Édesapánk, Nagypapánk, Apósunk, Vejem, Testvérünk és Rokonunk, DANKA ISTVÁN bőnyi lakos életének 71. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. december 10-én, pénteken 14 órakor lesz a bőnyi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Az ő szíve megpihent, a miénk vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósom, testvérünk és rokonunk, EGRI ISTVÁN GYULA életének 77. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2021. december 11-én, szombaton 11 órakor lesz a péri temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága édesanyám: isten veled! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, testvérünk, anyósom és rokonunk, HORVÁTH JÓZSEFNÉ Szül. Bári Irén volt rábapatonai, csornai lakos életének 92. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 10-én 13 órakor lesz a rábapatonai temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 12.15 órakor a helyi plébániatemplomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KALOCSA LÁSZLÓ GYULA a Fonoda volt művezetője életének 77. évében elhunyt. Szűk családi körben végső nyugalomra helyeztük. Kérjük, hogy aki ismerte és szerette, egy szál gyertya gyújtásával emlékezzen meg róla. Továbbá köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték, és gyászunkban velünk osztoztak. Gyászoló Felesége, Fiai és Szeretett Unokái
Nem az a fájdalom, melytől könnyes lesz a szem, Hanem amit a szívünkben hordunk némán csendesen. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósom, sógornőm, barátnőnk, rokonunk és ismerősünk KOVÁCS SÁNDORNÉ sz. Fekete Anna (Bellus) életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. december 11-én szombaton 11 órakor lesz a győrszemerei falusi temetőben. Előtte 10.15 órakor engesztelő szentmisét tartunk. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Lelked, mint fehér galamb, csendesen messzire szállt. Hiába keresünk könnyes szemünk már többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb Te vagy. Utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz! Ne félj a hosszú úttól, odafönt már várnak öleld át azokat, kik a kapuban várnak.” Összetört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Férjem, Édesapám, Papám, Apósom, sógorunk és rokonunk LUKÁCS EGON 76 éves korában hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. december 13-án, hétfőn, 11,00 órakor lesz a Győr- nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Kérjük, akik gyászunkban velünk éreznek egy szál virággal búcsúzzanak szerettünktől. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatón részt vesznek és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a lélegzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: gyere haza.” Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, dédink, apósunk és rokonunk, MOLNÁR GÉZA bágyogszováti lakos életének 94. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 10-én 15 órakor lesz Bágyogszováton, a szováti temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor a helyi templomban. Külön köszönetet mondunk Dr. Balázs Mihály háziorvosnak a lelkiismeretes munkájáért, Szűcs Hermann–József atyának a szentségekkel való ellátásért, a csornai Margit Kórház Covid-osztálya orvosainak és nővéreinek az áldozatos munkájukért, valamint mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elment egy lélek ma ismét a Földről, kit szívünk többé el sosem feled. Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, legyen helyettünk: Isten Veled! ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamám, dédim, testvérünk, anyósom és rokonunk NAGY TIBORNÉ Szül.: Szilvásy Sarolta farádi lakos életének 76. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 11-én 15 órakor lesz a farádi evangélikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért két dolgos kezed, drága, jó Édesanyánk, Isten veled.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédmamám és anyósunk PENTE ISTVÁNNÉ szül.: Deák Mária 65 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 10-én, pénteken, 15,00 órakor lesz a Győr- Szabadhegyi, Templom úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Szerető szívvel oly sokat adtál Isten kegyelméből megváltást kaptál. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesapánk, Nagypapánk, Testvérünk, Apósunk, Nászunk, Sógorunk, Rokonunk és Ismerősünk PINTÉR MIHÁLY ménfőcsanaki lakos életének 79. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 13-án, hétfőn 15 órakor lesz Győr-Ménfőcsanakon a Koroncói úti temetőben. Előtte 14.15 órakor engesztelő szentmisét mondatunk a ménfői templomban. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POHL GYÖRGY életének 74. évében elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család
„Véget ért a szenvedése, szívében nyugalom. A miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉCSINÉ MÉSZÁROS KLÁRA életének 85. évében elhunyt. Temetéséről későbbi időpontban gondoskodunk. Gyászoló család
Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál. Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyánk és Nagymamánk SALLAI ANTALNÉ Erzsi néni november 27-én, 78 éves korában elhunyt. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása december 10-én pénteken 15 órakor lesz a darnózseli temetőben. Az engesztelő szentmisére 14.15 órakor kerül sor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek fel az égre! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk és testvérünk ÖZV. DERDÁK ISTVÁNNÉ szül. Rasztovics Margit életének 62. évében váratlanul, gyorsan lezajló betegségében elhunyt. Temetése 2021. december 10-én, pénteken 15.30 órakor lesz a kópházi temetőben. Előtte 14.30 órakor engesztelő szentmisét tartunk a kistemplomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család