2017.06.22. 13:48
1700 éves luxus utazókocsi maradványait tárták fel Aquincumban
Nagyon ritka római császárkori kocsisírt tártak fel az egykori Aquincum területén - mondta el Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeumának igazgatója csütörtökön, Budapesten.
A figurális bronzalakokkal gazdagon díszített mintegy 1700 éves négykerekű luxus utazókocsi maradványait az egykori aquincumi villaövezetben, a Csillaghegyi Strandfürdő területén tárták fel idén tavasszal az Aquincumi Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei. Láng Orsolya szerint a feltárás eredményeképpen nem csupán szép tárgyakkal, hanem hatalmas információhalmazzal gazdagodhat a tudomány.
Mráv Zsolt régész hangsúlyozta: Pannónia észak-keleti területéről összesen 30 kocsisírt ismer a tudomány, Budapest területén pedig a mostani mindössze a második ilyen típusú feltárt temetkezés. A kocsi és mellé leölt fogatos lovak maradványai között megtalálták a jármű hátoldalát díszítő tíz darab bronzszobrot, amelyek a követőinek túlvilági boldogságot ígérő Bacchus istenséget és kíséretét ábrázolják.