2011.07.31. 00:23
Barkács-beat a Plutótól
Barkács-beat. Így tudnám meghatározni a 2004-ben alakult Pluto stílusát. Shuffle-ízű csináld magad, fülbemászó dallamok, lábat mozdító ritmus, slágeres dalok - minden stimmel, hogy a Beatles által kijelölt út sokadik kilométerköve mentén guruljon tova a banda. Kritika.
Magam egy interjú alkalmával ismertem meg a dalszerző-frontember Nemes Andrást, aki hamar rövidre zárta a beates témát. Érthető, hiszen senki nem szereti, ha beskatulyázzák - aztán ahogy sorrendben visszafelé megismerkedtem a zenekar lemezeivel, világossá vált, hogy nehéz lenne őket bárhová is besorolni.
Mainstreamnek underground, undergroudnak populáris, populárisnak a "jelenthet bármit" szövegek miatt kissé elvont, a ma sokmindenre ráaggatott indie jelzőhöz pedig túl közvetlen, mondhatni pózmentes.
Egy biztos: az évek múlásával egyre összetettebbé vált a formáció muzsikája. A kezdeti gitár-dobgép kombó garázsfílingje után szaxofon következett, újabb szólamok, megszaporodó vokálok érkeztek, a Nevem senki pedig a banda eddigi legkomplexebb anyaga lett.
Persze nem kell matekmetálra gondolni, arról van szó, hogy a párhangos gitárpop dalokba belekerült cukor, só, s minden, mi jó - sok billentyű, effektek, trombita, csipetnyi torzító, gazdag - és most első ízben női - vokálok. Az eredmény pedig nem izzadósan megszerkesztett, hanem tudatosan spontán beütésű, laza, izgalmas gitárzene.
Ebben a gitárzenében a billentyű minden eddiginél fontosabb szerepet kap: ellenpontoz a Gyufalángban, marimbaként díszít az mr2-ős Hóemberben, a Szálloda a holdon és a Mások könnyei c. tételekben pedig zúg-Moog.
A Quimby-tag Kárpáti Dódi két dalban fújja meg a hangszert, a Szívbűvölő szordínós díszítése mellett a Neked íromban, ahol hatalmas mexikói hangulatot teremt, legszívesebben indulnánk is sombreroban tequilát dönteni. A már említett női vokálok jól szólnak, mint ahogy a mozgalmas, helyenként túlhajtott, nagybőgőszerű basszus is. Majd kifelejtettem, pedig nagyot üt: funkygitár az Egyszeregyben - cool!
Nehezen találnék fogást a lemezen, de írok negatívumot is: a Neked írom ezerszer elsütött négyhangos refrénjét hagyhatták volna a gagyipop- és kaliforniai punk formációkra a srácok, a Mások könnyei végén meg ottmaradt egy pörgetés utáni, észrevehető ritmusbeli szétcsúszás (netán szándékosan?). Ja, és egy érdekesség: a Senki földjén kezdése erőteljes Illés-fless (Amikor én még kissrác voltam).
Nevében senki tehát csupán a Pluto, ezzel a lemezzel immár a valakik között is biztos helyet foglalt magának. A zenéjükhöz meg a nyáresti, optimista, kócos hangulat az X-vegyszer.
Pluto - Nevem Senki
Narrator Records, 2011
Fittler Márton
