Kisalföld logö

2019. 05. 19. vasárnap - Ivó, Milán Még több cikk.

Spanyolország kikerülhet az uniós túlzottdeficit-eljárás alól

Az országnak sikerült a 3 százalékos küszöbérték alá csökkentette költségvetési hiányát tavaly.
Spanyolország az Európai Unió Stabilitási és Növekedési Paktuma által előírt 3 százalékos küszöbérték alá csökkentette költségvetési hiányát tavaly, ami lehetővé teszi, hogy kikerüljön az egy évtizede tartó túlzottdeficit-eljárás alól - közölte a spanyol pénzügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón Madridban pénteken.

María Jesús Montero elmondta: 2018-ban a költségvetés hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 2,6 százalékára, mintegy 31,8 milliárd euróra rúgott. A 2008-as pénzügyi világválság óta először sikerült a 3 százalékos szint alá csökkenteni a deficitet.
    
A 2,6 százalék meghaladja ugyan a Brüsszel által elvárt 2,2 százalékos tavalyi hiánycélt, de kisebb a kormány által jelzett 2,7 százaléknál.
    
A spanyol kormány erre az évre 2 százalékos deficitcélt tűzött ki - tette hozzá a pénzügyminiszter, aki szerint az adatok tanúsítják Spanyolország elkötelezettségét az uniós költségvetési szabályok teljesítése iránt.
    
A dél-európai ország azután került a szigorú európai kontrollt jelentő eljárás alá, hogy a gazdasági válság hatására 2009-es költségvetési hiánya 11,4 százalékra ugrott.
    
2011-ben még 24 uniós tagállamot érintett a szankciós eljárás, mára egyedül Spanyolország maradt.
    
A spanyol gazdaság tavaly 2,6 százalékkal növekedett, ami 2014 óta a leggyengébb ütemet jelenti. 2017-ben 3,0 százalékkal gyarapodott Spanyolország GDP-je.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európai Bizottság: Brüsszel nem tudta, hogy Hasszán F. előre feltöltött bankkártyával rendelkezett

Az uniós bizottság Hollik István kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott kérdésére… Tovább olvasom