Kisalföld logö

2019. 05. 25. szombat - Orbán Még több cikk.

Öngyilkos merénylő robbantott Bagdadban: többen meghaltak

Legkevesebb hét ember, köztük egy rendőr vesztette az életét szerda késő este, miután egy öngyilkos merénylő felrobbantott egy pokolgépet Bagdadban.
Legkevesebb hét ember, köztük egy rendőr vesztette az életét szerda késő este, miután egy öngyilkos merénylő felrobbantott egy pokolgépet az iraki főváros, Bagdad északi részének egyik közparkjában - közölték a hatóságok. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta.

A többnyire síiták lakta Súla negyed pihenőhelye tele volt emberekkel. A tájékoztatás szerint a rendőrség és a katasztrófavédelem emberei közrefogták a támadót, akinek ennek ellenére sikerült működésbe hozni a nála lévő robbanószerkezetet. Az Iszlám Állam szócsöve, az Aamák "hírügynökség" később közölte, hogy a merényletet a szervezet egy embere követte el.

A dzsihadisták állítása szerint 15 ember halt meg és 19-en sebesültek meg. Ez volt az első ilyen támadás május 17-e, a muzulmán böjti hónap kezdete óta. Az Iszlám Állam 2014-ben elfoglalta Irak területének mintegy egyharmadát, fellegvárának pedig a főként szunniták lakta Moszult tette meg. Az iraki hadsereg 2018-ra katonai szempontból megsemmisítette a dzsihadista szervezetet, amely így gerilla-hadviselésre tért át, és változatlanul támadásokat indít az általa ellenségnek tekintett emberek, így főként síiták ellen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trump lemondta a találkozót Kim Dzsong Unnal

Trump lemondta a találkozót Kim Dzsong Unnal
Szingapúrban találkoztak volna június 12-én. Tovább olvasom