Kisalföld logö

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 31°C Még több cikk.

Moszul ostroma: mintegy 400 ezer ember éhezik a városban

Sok lakos nem mer elmenekülni, mert félnek az Iszlám Állam orvlövészeitől, akik azzal fenyegetőznek, hogy lelőnek mindenkit, aki menekülni próbál.
Súlyos élelmiszerhiány és fokozódó pánikhangulat közepette mintegy 400 ezer ember rekedt az iraki Moszul nyugati részében található óvárosban, amelyet még mindig az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tart ellenőrzés alatt - közölte csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

Sok lakos nem mer elmenekülni a városból, mert félnek az Iszlám Állam orvlövészeitől, akik azzal fenyegetőznek, hogy lelőnek mindenkit, aki menekülni próbál.

Nagyjából 157 ezer körülire tehető azoknak a száma, akiknek sikerült elmenekülniük azóta, hogy az iraki hadsereg egy hónappal ezelőtt offenzívát indított Nyugat-Moszul ellen. Naponta mintegy 8-12 ezer ember érkezik a Moszultól 20 kilométerre délre fekvő Hammám el-Alílban létrehozott tranzitközpontba - közölte Bruno Geddo, az UNHCR iraki megbízottja Moszulból tartott telefonos sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a menekülők általában éjszaka, hajnalban vagy az imák ideje alatt próbálnak meg kiszökni a szélsőségesek által sakkban tartott városrészből.

"A legrosszabb még hátravan" - fogalmazott Geddo. Mint mondta, azok, akik a városban rekedtek, éheznek, és kénytelenek bútorokat és régi ruhákat elégetni, hogy átvészeljék a hideg, esős éjszakákat.

Összesen 600 ezer ember rekedt Nyugat-Moszulban, amelyet a hadsereg nagy erőkkel igyekszik visszavenni az Iszlám Államtól. Gedda közlése szerint eddig a terület nagyjából 40 százalékát sikerült felszabadítani. A szűk utcákkal behálózott, sűrűn lakott óvárosban a hadseregnek különösen nehéz dolga van, mert a nehézfegyverek használata ezen a területen könnyen veszélybe sodorja a civil lakosok életét.  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oroszország kész tárgyalni az USA-val a nukleáris fegyverek csökkentéséről

Erre a moszkvai vezetés csak abban az esetben hajlandó, ha az összes olyan tényezőt figyelembe… Tovább olvasom