Kisalföld logö

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 16°C | 26°C Még több cikk.

Megölték Abu Hani al-Maszrit, az al-Kaida egyik veterán parancsnokát

Légicsapásban végeztek a terrorszervezet parancsnokával az amerikaiak.
Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette szerdán, hogy egy február 4-i szíriai légicsapásban megölték Abu Hani al-Maszrit, az al-Kaida egyik veterán parancsnokát, aki még a 80-as években csatlakozott a terrorszervezethez.   

A Szíria északnyugat részén, Idlíb város térségében megölt al-Maszri "kapcsolatban állt Oszama bin Ladennel és Ajman az-Zavahrival", az al-Kaida korábbi, illetve jelenlegi vezetőjével - írta közleményében Jeff Davis, a Pentagon szóvivője.
    
Al-Maszri "felügyelte az 1980-as és 90-es években az al-Kaida számos táborának létrehozását és működtetését Afganisztánban, ahol olyan terroristák ezreit toborozták, nevelték, képezték ki és fegyverezték fel, akik azután szétszóródtak a térségben és a világban" - közölte Davis.
    
A Pentagon közleménye szerint egy nappal korábban egy másik Idlíb közeli bombázásban "tíz szélsőségest öltek meg egy, az al-Kaida által találkozóhelyként használt épületben".
    
Az Egyesült Államok szíriai légicsapásai sokáig az Iszlám Állam szervezete ellen irányultak, néhány hónapja azonban megsokszorozódtak az al-Kaidát célzó csapások - idézi fel az AFP francia hírügynökség.
    
E bombázások megroppantották "az al-Kaidának azt a képességét, hogy támadásokat szervezzen az Egyesült Államok vagy annak külföldi érdekeltségei ellen" - állította a Pentagon szóvivője.
    
Az északnyugati Idlíb tartomány területének többségét a szíriai lázadókkal szövetséges Dzsabhat Fatah as-Sám szervezet tartja ellenőrzése alatt. A szervezet korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai szárnyaként működött, tavaly azonban névleg szakított az al-Kaidával.
    
A Pentagon által sikeresnek mondott pénteki-szombati légicsapások után néhány nappal az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) arról számolt be, hogy 46 ember, köztük 24 civil halt meg kedden idlíbi dzsihadista célpontok ellen végrehajtott légicsapásokban. A nagy-britanniai székhelyű emigráns szervezet értesülései szerint ismeretlen felségjelű harci gépek kedd hajnaltól tíz hullámban támadták Idlíb kormányzóság székhelyét.
    
Dzsihadista célpontokat az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció és a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges Oroszország légiereje is rendszeresen támad Szíriában.
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jeff Sessions lett az amerikai igazságügyi miniszter

Jeff Sessions lett az amerikai igazságügyi miniszter
Több mint egy napig vitáztak a szenátusban a miniszter kinevezéséről. A demokrata párti szenátorok… Tovább olvasom