Kisalföld logö

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Még nem választott új külügyminisztert Barack Obama

Barack Obama elnök kedden kijelentette, hogy még nem döntötte el, ki legyen az amerikai külügyi tárca vezetője a második kormányzási ciklusa alatt.
"Még nem hoztam meg a döntést a külügyminiszterről" - nyilatkozta az elnök a Bloomberg televíziónak.

Obama ugyanakkor megismételte, hogy Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet "nagyon alkalmas" a poszt betöltésére. Amerikai kormányzati körökből származó információk alapján az elnök a következő két hét folyamán, talán a jövő héttől kezdődően fogja bejelenteni, kiket jelöl az egyes tárcák élére.

A jelek szerint Obama még nem döntötte el, hogy John Kerry demokrata szenátornak, a szenátus külügyi bizottsága elnökének a diplomáciai avagy a védelmi tárcát ajánlja-e fel.

Sajtóértesülésekből az derült ki, hogy az elnök inkább Rice-szal van bizalmas viszonyban, de az ENSZ-nagykövet szeptember óta politikai támadások célpontjává vált, miután napokkal az Egyesült Államok bengázi konzulátusa ellen elkövetett terrortámadás után azt állította, hogy az incidens voltaképpen egy elfajult spontán tiltakozás volt, amelyet egy Floridában forgatott iszlámellenes film provokált ki.

Utóbb kiderült, hogy Rice csak azt mondta, ami a titkosszolgálatok által előkészített beszédvázlatokban volt, de a republikánusok az állítják, hogy azért állt elő ezzel a verzióval, hogy Obama pozícióit védje az elnökválasztási kampányban.

Rice alkalmasságával kapcsolatban bírálói az elmúlt hetekben több más kifogást is emeltek. A diplomata a 90-es években az Afrikáért felelős helyettes államtitkár volt külügyminisztériumban és a keddi The Wall Street Journal szerint éppen ő okolható azért, hogy az Egyesült Államok nem avatkozott az 1994-es ruandai mészárlás idején, hogy 1998-ban nem sikerült kibékítenie egymással Etiópiát és Eritreát és hogy ugyanabban az évben hagyta megdönteni Joseph Kabila kongói elnököt.

Susan Rice és férje emellett több millió dolláros érdekeltséggel rendelkezik kanadai energetikai és csővezeték-építő vállalatokban, így kritikusai szerint összeférhetetlenség alakulna ki, ha külügyminiszterként a kanadai Alberta tartományból a Mexikói-öbölig vezető Keystone XL kőolajvezeték megépítésének engedélyezéséről kellene döntenie.

Rice-szal ellentétben Kerry szenátusi jóváhagyása a külügyminiszteri poszton nem ütközne akadályokba. Nem világos ugyanakkor, hogy a szenátor, aki sajtóértesülések szerint régóta ambicionálja a diplomáciai tárca irányítását, kész lenne-e elvállalni a Pentagon vezetését. Tovább bonyolítja a képet, hogy Kerry miniszteri kinevezése nyomán emellett időközi választást kellene kiírni az általa képviselt Massachusettsben. A választás megnyerésére a republikánus Scott Brownnak lenne nagy esélye.

Az amerikai védelmi minisztérium élére esélyes jelöltek között Kerry mellett Chuck Hagel volt republikánus szenátort, az elnök hírszerzésügyi tanácsadói csapatának tagját, Ashton Cartert, a távozó miniszter, Leon Panetta helyettesét és Michele Flournoy volt védelmi államtitkárt szokták emelgetni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízezrek tüntetnek Egyiptomban

A tüntetők azt követelik, hogy az államfő vonja vissza a hatalmát jelentősen kibővítő rendeletet. Tovább olvasom