Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Már egymilliárdan látták Ariana Grande klipjét

Ki ez a lány, aki 23 évesen már elmondhatja, hogy számos filmben kapott szerepet, duettet énekelt Andrea Bocellivel, 2 parfüm is kötődik a nevéhez, saját ruhakollekciója van és már a második világkörüli turnéját csinálja?
Ariana Grande manchesteri koncertjén történt az a borzalmas robbantás, amely az első hírek szerint 22 áldozatot követelt és ötvennél több sérültje van. 

A támadást már az énekesnő koncertjének befejezésekor hajtották végre, úgy tudni, hogy egy öngyilkos merénylő volt az elkövető.

A robbantásnak több gyermek, tini esett áldozatául és sokakat még keresnek.

Úgy tudni, hogy a robbantás miatt nem folytatja európai turnéját az énekesnő, aki Facebook oldalán azonnal reagált.

"Teljesen összetört a szívem, annyira sajnálom. Erre nincsenek szavak."
Ariana Grande, a 23 éves énekesnő Floridában született. Már 8 évesen feltűnt tehetségével, amikor a Fox Sportban énekelte el a himnuszt.

2008-ban pedig egy Broadwayi Musical-ben, a 13-ban tűnt fel, amelyben Charlotte szerepét játszotta és alakításáért elnyerte a National Youth Theatre Association díjat.

Az igazi áttörést és ismertsérget a Nickelodeonnak köszönheti.

2010-ben kapta meg Cat Valentine szerepét a V, mint Viktória című sorozatban.  

2013 szeptemberében jelent meg első lemeze, a Yours Truly, amivel csak az amerikai közönség előtt turnézott, és bejelentette, hogy már dolgozik a második albumán a My Everything-en. 

Ugyanekkor jelent meg első videóklippije Victoria Justice-szel közösen a Freak the Freak Out is.
 


2014-ben magasabbra tette a mércét, ekkor már világkörüli turnéra indult. A koncertsorozat a Honeymoon Tour nevet kapta.

2015-ben készített duettet Andrea Bocellivel, a E Piú Ti Penso-t. 

Alig egy évet vártak a rajongók és Ariana 2015 májusában bejelentette harmadik albumának megjelenésének hírét, ami a Moonlight címet kapta volna az eredeti elképzelés szerint. A korong végül Dangerous Woman címen 2016 május 20-án jelent meg, amelyet számos kislemezzel promotált az énekesnő.

Még márciusban kiadta új albuma első kislemezét, a Dangerous Woman-t, amivel egyből a 10. helyen debütált a Billboard Hot 100-as listán. Ezzel ő lett az első, akinek a top 10-ben debütáltak az első kislemezei az első három albumáról (a második albumához készített Focus azonnal a 7. helyre ugrott).

Videoklipjei is óriási nézettségeket produkálnak.

Az Iggy Azaleavál közös dalára eddig már közel egymilliárdan voltak kíváncsiak.
 


De a turnék és lemezkészítések szüneteiben sem tétlenkedik a fiatal sztár. 
Első parfümjét, az Ari-t 2015-ben, a másodikat, a Frankie-t egy évvel később dobta piacra. Szintén 2016-ban jelent meg első ruhakollekciójával is.

Mindezek mellett pedig még arra is van energiája, hogy egy-egy szerepet elvállaljon különböző sorozatokban és filmekben.

Láthattuk többek között a Zoolanderben, a Hópihében, a Svindli a négyzetenben. Mai napig szerepel a Sam és Cat című sorozatban és a Family Guy egyik epizódjában az olasz lánynak - ő maga félig szicíliai, félig abruzzoi származású - kölcsönözte a hangját.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trump cáfolta, hogy említette volna Izraelt az oroszoknak

Trump cáfolta, hogy említette volna Izraelt az oroszoknak
Az amerikai elnök az izraeli miniszterelnökkel zárt ajtók mögött tartott megbeszélést. Tovább olvasom