Kisalföld logö

2019. 04. 20. szombat - Tivadar Még több cikk.

Kanada nyújtott menedéket mintegy harminc csecsen melegnek

A kanadai hatóságok egyelőre nem kommentálták a melegjogi szevezet bejelentését.
Kanadában kapott menedéket mintegy harminc, hazájában üldözött csecsen homoszexuális az ottawai kormány együttműködésének köszönhetően - jelentette be a Rainbow Railroad nevű civil szervezet.

Kimahli Powell, a torontói központú civil szervezet igazgatója pénteken a csoport Facebook-oldalára feltett üzenetben tárta fel, hogy 31, az LMBTQ-közösséghez tartozó embernek sikerült segíteniük Oroszország elhagyásában és abban, hogy menedékjogot kapjanak Kanadában. Powell a CBC közszolgálati tévének elmondta, hogy tervük megvalósításában "főszerepe" volt a kanadai kormánynak.
    
"Kanada titokban adott menedéket a csecsen homoszexuálisoknak" - adta hírül szombaton a The Globe and Mail című lap, megjegyezve, hogy a kezdeményezés könnyen "elmérgesíthette volna Oroszország és Kanada már amúgy is feszült viszonyát". A lap hozzátette, hogy Chrystia Freeland külügyminiszter, aki korábban sajtótudósítóként dolgozott Oroszországban fontos szerepet játszott a szóban forgó műveletben. A kanadai hatóságok egyelőre nem kommentálták a Rainbow Railroad bejelentését.
    
Kimahli Powell a Globe-nak elmondta, azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a csecsen menekültek érkezését, mert aki Kanadába akart közülük menni, az már mind megérkezett, s most már az otthonteremtésükkel és az országban való beilleszkedésükkel kell foglalkozni, amihez beszélni kell az ügyükről.
    
Az Oroszországi LMBT-hálózat elnevezésű jogvédő szervezet májusban közölte, hogy aktivistái 43 homoszexuális személyt menekítettek ki Csecsenföldről, és arra törekednek, hogy külföldi vízumot szerezzenek a számukra. Az érintettek, akiket "egyes adatok szerint" a tavalyi év végétől kezdtek el őrizetbe venni Csecsenföldön, azután fordultak segítségért a hálózathoz, hogy a sajtó elkezdett a helyzetükkel foglalkozni.
    
A Novaja Gazeta című független orosz napilap április elején közölte, hogy a túlnyomórészt muszlimok lakta Csecsenföldön mintegy száz homoszexuális férfit vettek jogellenesen őrizetbe. Többüket a lap szerint megkínozták, hármukat pedig meg is ölték. Az ügy nemzetközi tiltakozást váltott ki. Ramzan Kadirov csecsen vezető többször is valótlannak minősítette a melegek üldöztetéséről szóló jelentéseket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Macron: a Nyugat válságának idejét éljük

Macron: a Nyugat válságának idejét éljük
Az elnök szerint Franciaországnak ismét nagyhatalommá kell válnia, a világ ugyanis a szétesés felé… Tovább olvasom