Kisalföld logö

2019. 05. 24. péntek - Eszter, Eliza Még több cikk.

Húsvét - Ferenc pápa nagycsütörtökön ismét rabok lábát mossa meg

2013-as pápává választása óta Ferenc pápa ötödik alkalommal végzi a lábmosás szertartását börtönben.
A húsvéti nagyhét szertartásai a Vatikánban a Ferenc pápa bemutatta krizmaszentelő misével kezdődnek, nagycsütörtök délután pedig az egyházfő egy Róma közeli börtönben 12 elítélt lábát mossa meg az utolsó vacsorára emlékező misén.

Ferenc pápa csütörtök délelőtt fél tíztől mutatja az olaj- és krizmaszentelő misét a Szent Péter-bazilikában.
   
A hosszabb terjedelmű, jelentős részében latin nyelvű misével nagycsütörtökön az egyház az Oltáriszentség és az egyházi rend, a papság megalapítását ünnepli. A Róma püspökének számító Ferenc pápa megáldja és megszenteli a következő évben az egyházmegyéjében a keresztelésekhez és a betegek kenetéhez használt szent olajokat és a többek között bérmáláskor és papszenteléskor is használt olajat (krizmát).
    
A szertartáson Ferenc pápa az egyházi hagyomány szerint megújítja papi fogadalmát, vagyis a felszenteléskor tett ígéreteket, a vele koncelebráló bíborosokkal és püspökökkel együtt. A hagyomány szerint a pápa és paptársai ilyenkor fehér színű ruhát viselnek.
    
Nagycsütörtök délután az utolsó vacsorára (Coena Domini) emlékező misén elevenedik fel a lábmosás szertartása.
Elődeivel ellentétben Ferenc pápa, megválasztása óta, nem paptársainak mossa meg a lábát egy római templomban, hanem egyszerű, a társadalom peremére szorult embereknek, börtönökben, migránstáborokban, betegellátó központokban.
Az idén az egyházfő a Rómától negyven kilométerre található Velletri város börtönében mutatja be a nagycsütörtöki misét, amelyen rabok lábát mossa meg. Velletri büntetés-végrehajtási intézete a térség legnagyobb börtöne, ahol hatszázan töltik büntetésüket, kizárólag férfi elítéltek. A pápa a börtön színháztermében mutatja be a misét.
    
2013-as pápává választása óta Ferenc pápa ötödik alkalommal végzi a lábmosás szertartását börtönben: már 2013-ban egy Róma közeli fiatalkorúak börtönébe ment Casal del Marmóba, majd 2015-ben a római Rebibbia börtönébe, 2016-ban a Róma közeli Pallianóba, tavaly a Róma központjában levő Regina Coeli-börtönbe. Míg elődei jelképesen végezték a lábmosást, Ferenc pápa egészen közel hajol és kézbe is veszi a személyek lábát, és van, amikor meg is csókolja.
    
Nagypéntek délután Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában vezeti az Igeliturgiát. Az egyházfő a bazilika főoltáránál leborul, lefekszik a földre az Oltáriszentség nyitott és üres szekrénye előtt.
    
Nagypéntek este Ferenc pápa vezeti a Via Crucis keresztútját a Colosseumnál.
A római amfiteátrumnál a 18. században bevezetett hagyomány 1965-től vált rendszeressé. A tizennégy stáció a Colosseum és a vele szemközti Palatinus-domb között követi egymást: minden állomáson más viszi a keresztet, olaszok és külföldiek, egyháziak és világiak.

A passió jeleneteit kísérő meditációk szövegének megírását Ferenc pápa az idén Eugenia Bonetti, 80 éves szerzetesnőre bízta, aki misszionáriusként 25 évig Afrikában szolgált, és a női rabszolgaság ellenes Slave No More szervezet elnöke.
    
A meditációk előzetesen közölt szövege Krisztus szenvedését a mai világban rabszolgaként eladott és kizsákmányolt emberekével állítja párhuzamba, megemlíti a táborokba zárt migránsokat, akik a tengerbe vesznek, valamint a biztonságot adó kikötők lezárását is.
    
Nagyszombat este Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában a húsvéti liturgiát vezeti, amely tűzszenteléssel és a húsvéti gyertya meggyújtásával kezdődik. A mise végén ismét megszólalnak a római bazilika harangjai.
    
Ferenc pápa húsvét vasárnap délelőtt a Szent Péter téren ünnepi misét mutat be, majd délben beszédet mond és Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.
    
Húsvét hétfőn délben Mennyek Királynője (Regina Coeli)-imádságot mond a Szent Péter téren.
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Főbe lőtte magát Alan García volt perui elnök - Belehalt a sebesülésébe

A volt perui államfő akkor követte el az öngyilkosságot, amikor a rendőrség őrizetbe akarta venni… Tovább olvasom