Kisalföld logö

2018. 12. 12. szerda - Gabriella -2°C | 4°C Még több cikk.

Harmadik éve csökkent tavaly a terrorcselekmények halálos áldozatainak a száma

Nyugat-Európában 52 százalékkal csökkent a terrorizmus halálos áldozatainak a száma, az IEP szerint Franciaországban, Németországban és Belgiumban is jelentős volt a csökkenés.
Harmadik egymást követő évben csökkent tavaly a terrorcselekmények halálos áldozatainak a száma világban. 2014 óta - amikor a legtöbb ember öltek meg - 44 százalékkal kevesebb terrorizmussal összefüggésbe hozható haláleset történt - derült ki Gazdaság- és Békekutató Intézet (IEP) szerdán közzétett jelentésből.

Az ausztráliai központú intézet (Institute for Economics and Peace) minden év végén közzéteszi az úgynevezett globális terrorizmusindexét (GTI), amelyet ez előző évi adatok alapján határoz meg.
    
Az IEP internetes oldalán olvasható 2018-as jelentés szerint harmadik éve folyamatosan csökkent a terrorcselekmények halálos áldozatainak a száma a világban: 2017-ben 27 százalékkal esett az előző évhez képest, terroristák 18 800 embert gyilkoltak meg világszerte. A világ 94 országában javult, 46 országban romlott a terrorizmusindex. A jelentés megjegyzi, 2004 óta nem fordult elő az, hogy ilyen sok országban javult a helyzet egy év leforgása alatt.
    
A legnagyobb csökkenés Irakban és Szíriában volt, ennek a legfőbb oka az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet meggyengülése volt. Ennek ellenére az IEP szerint továbbra is az IÁ a legveszélyesebb terrorszervezet a világon. Szíriában csaknem feleannyi embert öltek meg tavaly, mint tavalyelőtt: halálesetek száma 2100-ról 1100-ra csökkent. Irakban tavaly 4,5 ezer ember halálát okozták terroristák, míg az előző évben 9800 emberét.
    
Nyugat-Európában 52 százalékkal csökkent a terrorizmus halálos áldozatainak a száma, az IEP szerint Franciaországban, Németországban és Belgiumban is jelentős volt a csökkenés. Tavaly 81, az előző évben pedig 168 ember vált terrorcselekmények áldozatává. A kedvező trend idén is folytatódott, októberig nyolc embert öltek meg Nyugat-Európában.
    
A szervezet ugyanakkor felhívja arra is a figyelmet, hogy Észak-Amerikában és Nyugat-Európában nő a szélsőjobboldali indíttatású "politikai terrorizmus" veszélye. Négy év alatt, 2013 és 2017 között Észak-Amerikában és Nyugat-Európában 66 ember öltek meg és 127 terrortámadást hajtottak végre szélsőjobboldali csoportok és személyek. Míg 2013-ban egy haláleset sem történt, tavaly már 17 ember halt meg a támadásokban, amelyeket általában egyedül követtek el szélsőjobboldali fehérbőrű nacionalisták vagy iszlámellenes érzelmeket táplálók.
    
A szervezet felhívja arra is a figyelmet arra, hogy a terrorizmus jelensége változó képet mutat, egyes terrorcsoportok eltűnnek, de közben újak bukkannak fel. Tavaly 169 terrorszervezet hajtott végre halálos merényleteket, és közülük 42 olyan volt, amely az előző években még nem is létezett vagy nem követett el halálos merényleteket.
    T
avaly a terrorizmus 52 milliárd dolláros veszteséget okozott a világgazdaságnak, 42 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. A tényleges gazdasági károk azonban ennél feltehetően jóval nagyobbak, mivel az IEP nem veszi figyelembe a közvetett károkat és a terrorizmus elleni harc költségeit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A washingtoni katedrálisban szerdán elbúcsúztatják a néhai George H. Bush elnököt

A szertartáson az előzetes hírek szerint amerikai és külföldi politikusok és közéleti személyiségek… Tovább olvasom