Kisalföld logö

2019. 05. 20. hétfő - Bernát, Felícia Még több cikk.

Embercsempész-hálózatot számoltak fel Albániában

A menekültválság kezdete óta a legnagyobb és a legszerteágazóbb kapcsolatrendszerrel rendelkező embercsempész-hálózatot számolt fel az albán rendőrség, tavaly szeptember óta 18 embert vettek őrizetbe a hatóságok az akció keretében - közölte a balkáni állam ügyészsége szerdán.
A feltételezett embercsempészeket azzal vádolják, hogy menekülteket szállítottak Észak-Afrikából és a Közel-Keletről Ausztriába és Németországba. A hatóságok szerint a nyomozások fényt derítettek arra is, hogy milyen jól szervezett volt a hálózat. "A menekülteket Görögországból Albánián, Koszovón, Szerbián és Magyarországon keresztül csempészték Ausztriába és Németországba" - mondta az albán ügyészség egyik szóvivője az AFP francia hírügynökségnek. A gyanúsítottak fejenként 900 és 1250 euró (280 ezer és 388 ezer forint) közötti összegeket követeltek a menekültektől.

Az úgynevezett balkáni útvonalon keresztül 2015 és 2016 eleje között több százezer illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába. Annak ellenére, hogy az érintett államok tavaly márciusban lezárták ezt az útvonalat, a menekültek - gyakran embercsempészek segítségével - ismételten megpróbálkoznak azzal, hogy a balkáni országok, így Albánia területén keresztül Európa nyugati részébe jussanak.

Az észak-franciaországi Calais-ban a helyi hatóságok közlése szerint négy olyan embert vettek őrizetbe kedden, akikről azt feltételezik, hogy egy albániai embercsempész hálózat tagjai.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Merkel tervet készített az elutasított menedékkérők hazatelepítésének felgyorsítására

A következő hónapokban a legfontosabb a hazatelepítés, a hazatelepítés és a hazatelepítés - idézte a Spiegel a kancellárt. Tovább olvasom