Kisalföld logö

2019. 01. 18. péntek - Piroska -1°C | 8°C Még több cikk.

Külföldi hírek

01.12. 15:44
Húsz alkalommal találkozott Soros az Európai Unió vezetőivel

Húsz alkalommal találkozott Soros az Európai Unió vezetőivel

Azt, hogy az Európai Unió főbb döntéshozói, valamint testületei milyen szinten kerültek a Soros-hálózat szorításába kerültek, jól mutatta, hogy 2017 október 19-én az EP belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) elfogadta azt a javaslatot, amely úgy reformálja meg az uniós menekültügyi és menedékkérelmezői rendszert, hogy felülírja az addig alapvetőnek számító uniós elvet - írja a Magyar Idők.

01.11. 18:47

Grezsa István: egy pillanatra sem engedhetjük el a kárpátaljai magyarok kezét

A világ magyarságának minden közösségében tudatosult, hogy meg kell segíteni a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyar közösséget, mert egy pillanatra sem engedhetjük el a kárpátaljai magyarok kezét - jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos pénteken a Nagyszőlőshöz közeli Salánkon, ahol a Magyar Patrióták Közössége ünnepélyes keretek közt átadta a helyi református egyházközségnek kanadai magyar szervezetekkel közösen gyűjtött adományát.

A rovat legolvasottabb cikkei: elmúlt 24 óra

A rovat legolvasottabb cikkei: elmúlt 168 óra