Egyház

2021.05.05. 17:23

24 környékbeli templom felújítását jelentette be Soltész Miklós Sopronban – fotók

A felújítások növelik a környék turisztikai értékét, és sok szakembernek adnak majd munkát.

Etzl Edgár

Fotó: Szalay Károly

A Magyar Templom-felújítási Program keretében több mint négyszáz millió forintból hét soproni, és tizenhét környékbeli település templomai újulhatnak meg a közeljövőben – jelentették be tegnap a soproni

Evangélikus Templomban. A támogatásából a térségben huszonegy katolikus, két evangélikus és egy református templom átlagosan 15 millió forintos támogatásban részesül. A program nagymértékben segíti a kisebb egyházi közösségek mindennapi működését is.

Az eseményen Soltész Miklós elmondta, a Magyar Templom-felújítási Program a következő években több mint huszonhat milliárd forintot fordít arra, hogy Magyarországon ezernégyszáz, a határon túli magyarlakta vidékeken pedig négyszáz templom újulhasson meg. – A felújítások munkát adnak majd az azokat kivitelező építészeknek, mérnököknek, építőmunkásoknak és művészeknek, így a támogatás segíti a gazdaság fellendülését is. Ugyanilyen fontos a lelki újraindulás elősegítése is, hiszen a járvánnyal töltött év alatt sok szentmise és más közösségi program is elmaradt – tette hozzá az államtitkár.

 

- Hisszük, hogy ha egy közösség templomot újít fel, bízik a jövőjében és ápolja a kultúráját. Sopronban 2015-ben új templomot építettünk a Lőverekben, illetve tavaly októberben újraszenteltük Sopron második jelképét, a Szent Mihály arkangyalról elnevezett csaknem nyolcszáz éves templomát. A mai bejelentés után kezdetét veszi az a folyamat, melynek végén megújul a város második legjelentősebb, Evangélikus temploma is – mondta az eseményen Farkas Ciprián polgármester, aki szerint a beruházás jól illeszkedik a centenáriumi év programjába és a város épített és történelmi örökségeit érintő korábbi fejlesztések sorába.

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón emlékeztetett, a magyar kormány válság utáni koncepciójában a kezdetektől fontos szerepet töltöttek be az egyházi felújítások.

– Elkötelezettek vagyunk a turisztikai szempontból is fontos egyházi beruházások mellett. Sopron kiemelt turisztikai térségének kisebb településein gyakran a helyi templom a legszebb színfoltja – mondta a képviselő.

Az Evangélikus templom a jelenlegi, 70 millió forintos támogatást a munkálatokat előkészítő mérnöki feladatok elvégzésére kapta, a felújítás további finanszírozásának mértéke több száz millió forint lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!