A bizonytalanság leküzdése

Nem egyértelmű körülöttünk a világ. S mi, magunk is - esendőségünkkel újra és újra megküzdve – ingatagok vagyunk.  Milyen jó lenne, ha mindig értenék, hogy mire gondolunk, akár szavak nélkül is világos volna mások előtt a véleményünk vagy éppen az érzéseink. Pedig mire föl várnánk el másoktól, mikor nagyon gyakran saját magunkat sem értjük meg. Hiába, az ember csak ember marad. Időről időre megkörnyékezi a kétség, s ha hagyja, hogy eluralkodjon rajta a kétségbeesés, nagyon könnyen a kilátástalan pesszimizmusba zuhan. Egy idő után elege lesz a feltételes ígéretekből, szeretné végre kézzelfoghatóan érzékelni mindazt, melyre jövőjét, életét építheti…

Nem voltak ezzel másként Jézus tanítványai, az apostolok sem. Többször próbálta meg Jézus elmagyarázni az Atyával való kapcsolatát, hogy rajta keresztül vezet az út Istenhez, képtelenek voltak megérteni. Egy ilyen alkalommal kérte Fülöp apostol: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” Jézus nem kezd hosszas és bonyolult teológiai fejtegetésbe, nem akarja „meggyőzni őket”, csupán annyit kér: „Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyetek.” (Vö.Jn.14/7-14.)

Az ember – normális körülmények között – praktikusan a tettek alapján gondolkodik, ítél meg másokat. Csodáin, példázatain, tanításán keresztül mutatja meg nekünk is Jézus az Atyát. Életével, szenvedésével, halálával és feltámadásával tesz tanúbizonyságot Isten irgalmas szeretetéről. Ma sincs más út – látjuk, a történelem során kudarcba fulladt minden egyéb próbálkozás -, mint az Isten útja, hogy boldogulását megtalálva célhoz érjen az ember. A megváltás keresztje jelzi számunkra ezt az utat. Azonban nem bírunk sokáig ebbe az irányba nézni, mert életünk a kereszt fényében éles kontrasztot mutat, inkább zavartan elfordítjuk a tekintetünket. A kereszt örök, csak mi kerülünk egyre távolabb tőle.  

Egymás számára hordozzuk Krisztus arcát, aki Istent mutatja meg nekünk. Egyetlen módunk van a bizonytalanság leküzdésére, ha örök értékek mentén rendezzük be az életünket…