„Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűnét.” (Jn.1/29.) 

Az ószövetségi zsidóság körében szokás volt, hogy az évenkénti engesztelés napján, a bűnbánati szertartás keretében leölt áldozati állatok vérével a főpap meghintett egy kecskebakot (bűnbakot), amit aztán kiűztek a pusztába, hogy elvigye a bűneiket. Ez a jelképes cselekedet kifejezte az ember (lelki) tisztaság utáni vágyát: azt az igyekezetét, mellyel visszavágyott Istentől rendelt eredeti kegyelmi állapotába.  

Annak idején ugyancsak ez az érzés „űzte” a vízkeresztség jelével bűnbánatot hirdető Keresztelő Jánoshoz a tömegeket. Nem véletlen, hogy ő volt az egyedüli a próféták hosszú sorában, aki megérhette próféciájának beteljesülését, és ujjával mutathatott rá a Megváltóra: „Nézzétek az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűnét.” 

Sajátos negatív tapasztalása az embernek, hogy nem tud mit kezdeni a bűn problémájával. Kicsik és nagyok birkóznak vele több-kevesebb sikerrel. Mérgezi közösségeinket, tönkreteszi legszebb elképzeléseinket, nemzetek közötti békétlenség és minden háborúskodás forrása. Látjuk, tapasztaljuk – sőt időnként meg is élhetjük -, milyen nehéz a rosszal való szakítás. Önerőből, minden erőfeszítés ellenére sem sikerül megoldást találni…  

Az ember ma sem változott: ösztönösen vágyik valamiféle belső tisztaságra, szívesen szabadulna lelki terheitől, a szabadulást azonban – nagyon gyakran - rossz irányban keresi. Valamennyien az esendőség keresztjét vagyunk kénytelenek hordozni. Isten kegyelmes ajándéka azonban, hogy az ember „Isten Bárányában” felismerheti a megváltóját.  

Egymás számára nem adhatunk feloldozást, még megbocsátásunk ellenére sem tehetjük meg nem történtté a kevésbé dicső tetteket. Egyedül Isten hatalma képes a bűnöket eltörölni és az újrakezdés lehetőségével, örömével megajándékozni az embert. 

Ha tekintetünket a Keresztelő János által mutatott irányba fordítjuk, mi is megláthatjuk azt a Bárányt, aki nem az ítélet jegyében, hanem az irgalmas Isten szeretetével nézi bűntől elgyötört létünket. Bár emberfeletti kínok árán, de szeretettel, Isten akaratát elfogadva vette magára a világ bűnét. Ugyan sok-sok durvaság, fájdalom és szeretetlenség terheli meg kapcsolatainkat, mégis, ha őszintén szeretnénk, a mi bűneinket is elveszi…