HÉTVÉGI TŰNŐDÉSEK

Skatulyázzuk az embereket, címkéket ragasztgatunk egymásra. Egy idő után aztán vészesen elrugaszkodunk a valóságtól a féligazságok irányába. Mindenki ideges, mindenki kapkod, nincs idő az alaposságra - felszínességre vagyunk kárhoztatva. Így aztán nem lehet csodálkozni azon sem, ha sok dolog tekintetében téves és fals következetésekre jutunk. Elhamarkodottan ítéljük meg embertársainkat (is). Kétségtelen, vannak jobbak és kevésbé jók. Akire viszont egyszer kimondjuk a „szentenciát”, az csak nagyon nehezen (vagy sehogy sem) szabadul előítéleteink rabságából. De vajon kinek van joga bűnösökre és igazakra felosztani akár egy társadalmat?

Jézust a kortársak részéről sokszor érte vád, hogy a korabeli társadalom által megvetett rétegekkel szóba áll, sőt egy asztalhoz ül velük. Rá is ragasztották a címkét: „a bűnösök barátja”. Emiatt a „szent” farizeusok megvetették, a „bűnösök” viszont megnyíltak előtte: megváltoztatta őket a kegyelem, mely Jézusból áradt, s a lehetőség, hogy általa újra kezdhetik elrontott életük. Jézus „újszerűsége” többek között abban állt, hogy minden esendőség ellenére elsősorban a jót látta meg az emberben…

Ha valakit (már) nem kedvelünk, szükségében segítség helyett inkább elhatárolódunk tőle. Ha nem fűződik érdekünk a vele való kapcsolat ápolására, még a fejünket is elfordítjuk vagy az utca túloldalára megyünk, csakhogy köszönnünk se kelljen neki. Akit botlása miatt egyszer „leírtak”, arra könnyen kitűzzük a „skarlátbetűt”: az a környezete – gyakran családja – számára is „kinullázza” magát, az újrakezdésre pedig - legalábbis abban a körben - szinte esélye sincs.

Szükségünk van rá, hogy olyankor is szóba álljon valaki velünk, ha éppen elbuktunk, ha kisemmizettek, meg nem értettek, ha összetörtek, ha magányosak, ha a lét idegenei… vagyunk. Szükségünk van valakire, aki nem elítélni akar, aki nem a hibáinkkal akar folyton szembesíteni, hanem elsősorban a jót látja bennünk, aki lehetőséget ad és támogat… Jó, hogy Jézus a bűnösök barátja, hogy minden galádságunk ellenére sem elhatárolódni, hanem szóba állni akar velünk. Bár ezerszer megtagadtuk őt, hívó szónkra kész asztalunkhoz telepedni. Nem kérdezi honnét jöttünk, nem vádol, de őszinte bánatunkat látva, megtört szívünkbe erőt, reményt ad…