Hétvégi tűnődések (2022/08-06.)

Hogy mit tartunk értéknek, valójában attól függ, hogy mi érinti meg a szívünket-lelkünket igazán. Attól kezdve viszont – jó esetben - egyre inkább ezen a benső szemüvegen keresztül szemléljük a világot, s ehhez próbálunk meg ragaszkodni egy életen át - így hozzuk meg állásfoglalásainkat. Persze, dönthet az ember a lelkiismerete ellen is, de nem igazán érdemes. Ha a külvilágot egy időre sikerül is megtévesztenünk, sajátmagunkat, s legfőképpen a „szívek és vesék vizsgálóját” sohasem…

„Magadnak teremtettél bennünket, Uram, s meg nem nyugszik a mi lelkünk, amíg rád nem talál” – döbbent rá a negyedik században a nagy egyházatya, Szent Ágoston. Ez annyit jelent, hogy „alapból” az ember Istenre „hangolt” létező. (Mostanság egyre látványosabban mesterkednek azon bizonyos érdekkörök, hogy ezt az „irányultságot” kiradírozzák az ember természetéből. Volt már ilyen próbálkozás a történelem során, akkor nem érte el a vágyott eredményt, ma pedig rajtunk múlik, hogy sikerül-e…) Azonban sokak szívéből kiszorul ez az Istenre irányuló igyekezet, s valami más foglalja el a helyét, ami teljesen átalakítja az értékrendszerét. Attól kezdve megszokássá, csupán formalitássá silányul a vallásgyakorlás, a szeretetet pedig egyre inkább felváltja az önzés…

Miközben Istent keressük, nem lehetünk közömbösek embertársaink iránt sem. S ha a szolidaritás, irgalom és a Krisztusi elköteleződés valóban szívügyünk, akkor leszünk csak igazán képesek az önzetlen cselekedetekre. Amíg kizárólag abban a reményben teszünk szívességet, illetve segítünk valakin, mert hasonló helyzetben majd ő viszonozza, vagy így akarunk esetleg valamilyen előnyhöz jutni – valójában az érdek mozgatja tetteinket, s nem a szív. „Készítsetek magatoknak ki nem merülő erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj hozzá nem fér és a moly meg nem rágja” – buzdít bennünket a Lukács-evangélium (Lk.12/33-34.). Az igazán üdvösséget szerző, önzetlen cselekedet az, ha úgy teszünk jót, hogy titkon sem várunk semmit cserébe. Viszont ki nem merülő erszényt, kifogyhatatlan kincset fog jelenteni ott, ahol tolvaj nem férhet hozzá és moly sem rághatja meg…

Mi a kincs, mi az igazi érték számunkra, mire törekszünk valójában? „Ki mint él, úgy ítél” – tartja a mondás, azaz életstílusunk meghatározza a gondolkodásunkat is. Találóan fogalmazza meg Jézus: „ahol a kincsed, ott a szíved is…”