„Vegyétek a Szentlelket!” (Jn.20/22.)

Még mindig nem értik az örökkön elégedetlen hangulatkeltők, hogy az egymást lejárató önös hataloméhség vezérelte és megosztó „kampányoknak” nincsenek győztesei csak vesztesek maradnak a végén. Nem állhatunk egyszerre az élet és a halál pártján is. Ki így, ki úgy, egy életre megsebzett, megcsonkított maradhat…

Mikor a kemény-zöld gömböcskék meghasadnak, a vér színével bontja bíborszirmait a pünkösdi rózsa. Az illatos-fodros virágcsodák hintáznak a szélben, miközben „lángolnak” a zöld bokrok, mint egykor a pusztában Mózes csipkebokra. „Én vagyok az, Aki vagyok!” „Láttam népem nyomorúságát (…) és ismerem szenvedését” – hallatszott az Úr szava az el nem hamvadó, üdezöld lángoló ágak közül. (Kiv.3/14.,7.) Nem sokkal ezután, minden szenvedésen és próbán túl, Mózes az ígéret földjére vezette népét. Krisztus feltámadását követően pedig a békesség és a kiengesztelődés lehetőségét hozta el, s megígérte a Szentlélek kiáradását. Így történt, hogy pentekosztész napján, azaz a feltámadást követő ötvenedik napon a Lélek tanúságot tett az induló egyház mellett, s azóta az egyház szakadatlan a Lélek erejéből tesz tanúságot Jézus Krisztusról…

Azon a napon a jeruzsálemi fazekasok utcájában álló ház körül heves szélzúgás támadt, lángnyelvek ereszkedtek a tanítványokra, s megtörtént a csodás átalakulás: értelmük megvilágosodott, a szívük megbátorodott és megkapták a nyelvek adományát.

A pünkösdi szél (ma is) ott fú, ahol akar. Átjárja szívünket-lelkünket, otthonainkat, közösségeinket. Isten ma sem hagyja magára népét, a Lélek erejével újjáteremt! Megáldja békességre törekvő, építő igyekezetünket. Szükségünk van nekünk is az értelmünket megvilágosító, szívünket bátorító, ajkunkra tiszta és igaz szavakat adó pünkösdi csodára. Hogy annyi bántáson és áruláson túl, végre felismerhessük, hogy összetartozunk. Szükségünk van a szép alkonyok és hajnalok által megidézett frissítő fuvallatra, mely lelkünk csöndjében a kegyelmet ébreszti fel. Hiszen a bennünk munkáló Lélek ereje és bátorsága képes a helyes útra irányítani lépteinket, mely a földi lét viszontagságain és könnyes boldogságain túl - reménytelenségünket legyőzve - sorosunk beteljesülése felé vezet el bennünket…