Szent II. János Pál

2020.05.18. 11:19

100 éve született a remény pápája, Szent II. János Pál

Kovács András

A lengyel származású II. János Pál 455 év után az első nem olaszként került be a pápaság történetébe. Pontifikátusa pedig az egyik leghosszabb a történelemben. Jozef Wojtyla néven a Krakkóhoz közeli Wadowice városban született 1920. május 18-án. Korán árvaságra jutott, hiszen édesanyját 1929-ben veszítette el. Orvos bátyja 1932-ben, édesapja pedig 1941-ben hunyt el. Tanulmányait szülővárosában kezdte. 1938-ban lett a Jagelló Egyetem bölcsész szakos hallgatója. Az egyetemet a náci megszállás alatt bezárták, ettől kezdve előbb egy kőfejtőben, majd egy vegyi gyárban dolgozott. Ebben az időben különösen érdeklődött az irodalom és a színház világa iránt, egy amatőr színtársulatnak is tagja volt. Teológiai tanulmányait titokban kezdte. Pappá szentelését követően Rómába küldték, ahol teológiai doktorátust szerzett. 1958-tól karakkói segédpüspök, 1964-től krakkói érsek lett. 1967-ben VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki. I. János Pál halála után, 1978. október 16-án Szent Péter apostol 264. utódává választották.

„Ne féljetek!...” – kezdte rögtönzött beszédét a megválasztását követően, amivel pillanatok alatt megnyerte az olaszok rokonszenvét. Szűnni nem akaró tapstól és ujjongástól visszhangzott a tér... Ettől a naptól kezdve egy új, emberibb jövőbe vetett hit költözött a vasfüggöny mögött élők lelkébe. Mi, magyarok is kicsit a magunkénak éreztük őt. (Csaknem másfélszáz lelkipásztori útja közül kettő vezetett Magyarországra, 1991-ben és 1996-ban. Pápaságát megelőzően pedig többször is megfordult hazánkban. A boldogok közé emelte Apor Vilmost és Batthyány-Strattmann Lászlót, az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt. Szentjeink közül ő kanonizálta Kingát és Hedviget.) Személyében olyan főpap került a katolikus egyház élére, aki nem feledkezett meg arról, hogy honnét jött. Ő nem elbeszélésekből, hírekből tudta, hanem saját maga megtapasztalta, hogy Európa keleti felében milyen nyomorító igazságtalanságok tartják gúzsba kötve emberek tízmillióinak a szívét. Vitathatatlan, nélküle nem – vagy csak sokkal később – következett volna be a kommunista rendszer összeomlása. A vasfüggöny leomlása után sem érezte befejezettnek küldetését. A szabadság még el sem jutott mindenhová, már újabb veszélyre figyelmeztetett. Centessimus annus kezdetű enciklikájában rámutatott a parttalan szabadság, a vadkapitalizmus bűnös struktúráiban rejlő kelepcékre.

27 éves pápasága alatt több mint ezer találkozót és audenciát tartott politikusokkal, kormány- és államfőkkel. Ő volt az első pápa, aki meglátogatott egy zsinagógát, és ugyancsak elsőként tett látogatást az auschwitzi holokauszt emlékműnél. Ő volt az első, aki bocsánatot kért az egyház által elkövetett bűnökért. A fiatalok iránti szeretete arra ösztönözte, hogy kezdeményezze az Ifjúsági Világtalálkozókat, s rendre a világ minden részéből fiatalok millióit hívta egybe. 231 bíborost kreált, 15 szinódusi ülést hívott egybe. Számos egyházmegyét és egyházkerületet alapított. Megreformálta a nyugati és a keleti egyházi törvénykönyvet, új intézményeket létesített és átszervezte a Római Kúriát. Az egykori zsinati atya pontifikátusa új szakaszt jelentett a katolikus egyház zsinat utáni korszakában. Igaziból a zsinati folyamatok is csak ekkor tudtak elindulni a korábban vasfüggönnyel elzárt országokban. Hatalmas előrelépés történt a vallások közötti párbeszéd területén. Vezetése alatt érkezett el az egyház a harmadik évezredhez és megünnepelte a 2000. évi nagy jubileumot.

Egészségi állapota az ellene elkövetett 1981-es merénylet után megrendült. Az eredetileg erős, kisportolt szervezettel rendelkező pápát sokféle betegség támadta meg. Egy 1991-es sebészeti beavatkozás során derült ki, hogy Parkinson-kórban szenved. Ettől kezdve állapota folyamatosan romlott. Hajlott kora és betegsége ellenére, életének utolsó éveiben is rendületlenül és hitelesen képviselte Krisztust és az Ő evangéliumát. Sokan a szemére vetették, miért nem mond le? Miért vállalta ilyen törékenyen, gyengén is péteri szolgálatát és a velejáró sok-sok lelkipásztori utat szerte a világban? Volt valami mélyen szimbolikus, üzenetértékű, de mindenképpen megkapó abban, hogy a mélységesen sebzett és beteg világba, a sok-sok testi-lelki szenvedő emberhez éppen ez a törékeny, idős és beteg pápa vitte el a remény üzenetét. Testi kínjai ellenére is derűs és tiszta lélekkel intett és bátorított. Földi életének utolsó, betegágyhoz kötött szakaszát és haláltusáját is a nyilvánosság előtt vívta. Ezzel is éreztette, nem fölöttünk álló valaki, hanem egy közülünk, aki ugyanolyan kínok közepette végzi be földi pályáját, mind bármely más, hasonló betegséggel küszködő ember. Tanúbizonyságot tett arról, hogy az ember akkor is érték, akkor is van méltósága, ha idős, ha beteg, hogyha haldoklik. Élete utolsó pillanatáig tanított...

Ötödik kórházi kezelése után, 1994-ben mondta: „Ahhoz, hogy az egyház átlépjen a harmadik évezredbe, már nem elég az ima, a szenvedésre is szükség van. A pápának át kellett élnie a támadást, és szenvednie kellett, hogy a világ megértse: a legmagasabb rendű evangélium a szenvedés evangéliuma, amely felkészít a jövőre. A hatalmasokkal szemben a szenvedés az én fegyverem...”

Hívők és nem hívők sokasága reménykedett a pápa felépülésében egészen 2005. április 2-án késő estig, amikor hivatalosan is bejelentették halálát. A világ gyászolt, hiszen olyan személyiség távozott közülünk, akit szerettünk, akinek a szavára odafigyeltünk, aki sokak számára jelentett morális biztonságot. Azonban a Krisztus-hívők lelkében a szomorúság mellett az öröm is ott derengett, hiszen minden kétséget kizáróan azon a szombaton, este 21 óra 37 perckor új égi közbenjárónk, azaz szentünk született...

Az általa bevezetett Isteni irgalmasság vasárnapjának előestéjén lépte át az Atya házának küszöbét.

II. János Pál nagy pápa volt, aki még hosszú időre meghatározza az egyház és – bizonyos értelemben – a világ életét. Sok utazásával, a médiában való jelenlétével és következetes nyitottságával kétségtelenül megújította a pápaság arculatát.

Sokak számára feledhetetlen marad a jelenet, amikor a Szentatya egyszerű ciprusfa koporsója megkezdte utolsó útját. A bazilika lépcsőin még egyszer a nép felé fordították – így vehettek végső búcsút az egybegyűltek. Hatalmas, szűnni nem akaró taps volt a válasz. Egyre hangosabb volt a kiáltás: „Santo, santo!” („Szent, szent!”), „Subito santo!” („Azonnal szent!”). Az egyház hívőserege ősi szokást elevenített fel: akklamálta, azaz közfelkiáltással erősítette meg: az eltávozott pápát szentként tiszteli, szentnek tartja.

Utódja és jó barátja XVI. Benedek pápa az előírt időt jócskán lerövidítve indította el a szentéletű pápa kanonizációs eljárását, majd 2011. május elsején másfél millió hívő jelenlétében a Szent Péter téren a boldogok sorába iktatta. Ugyancsak rekordidő alatt – halála után kevesebb, mint tíz évvel – 2013 júliusában Ferenc pápa aláírta a szentté avatáshoz szükséges dokumentumot, majd 2014. április 27-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján XXIII. János pápával együtt szentté avatta.

E nagyszerű emberben, aki egyszerre volt államférfi, teológus, filozófus és egyházfő, egy lelkipásztor szíve dobogott. II. János Pál tudta, az emberek miként találhatják meg Istent. S értette módját, hogy Isten erejét hogyan lehet kiárasztani az ember mindennapi életére is. Legfőbb vágya az volt, hogy a hit által átalakuljon az életünk, a többi emberhez fűződő viszonyunk, és elmélyüljön az élethivatásunk.

Személyében a világért, az emberiség bűneiért szenvedő Krisztust hordozta, hogy példájából erőt meríthessen minden szenvedő, képes legyen ki-ki a saját keresztjének a hordozására...

Címkék#Pápa
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában