2020.04.10. 11:12
Lélekerősítő gondolat – Április 10.
„Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást!” (Iz.53/5.)
Az Emberfia sebtében ácsolt kereszttel a vállán indult utolsó útjára, hogy teljesen kiigya a szenvedés kelyhét. Az asszonyok sírtak, édesanyja szíve megszakadt, Veronika arcát törölte, Cirenei Simon keresztjét segítette, miközben az őrjöngő tömeg leköpdöste és halálát siettette…
Fájó csöndjeinkben mi is magunkra maradunk. Vérző kínjainkat, befelé hulló könnyeinket vajon meglátja-e valaki? A szenvedések útján melyik lesz a végső állomás?
Jézus passiója ma is folytatódik bennünk, általunk…
A fával eggyévált Emberfia
Sorsunk ácsolja
nehéz keresztjeit,
s egy torz mosoly
kíséretében
vállainkra teszi.
Bőrünkbe húsig vág
a fa nyoma,
meredek, köves úton
ficamodik a boka.
Szembejön valaki,
arcán véreznek
századunk mocskai.
Terheinket megemeli,
soványka, tépett
vállaira veszi.
Többé már soha
le nem teszi,
hozzánőtt a fa.
Senki ki nem tépheti,
mélyen a föld alatt,
Ádám testéből
fakadnak gyökerei.
A fával eggyévált
Emberfia
híd két valóság között.
Rajta átderengenek
Ezredek és századok,
Általa nyílnak meg
jövőt ígérő,
kozmikus távlatok.
