Kovács András blogja

2020.03.21. 07:00

Hétvégi tűnődések

„Egyet tudok: vak voltam, most pedig látok.” (Jn.9/25.)

Ami a világ másik végén történt hetekkel ezelőtt, most testközelből tapasztalható meg. A híradások távoli képsorainak jeleneteit akár az ablakon kitekintve is láthatjuk. Ha nem vigyázunk, egy óvatlan pillanatban hozzánk is könyörtelenül és észrevétlenül betör. Borzongással szembesülünk a ténnyel: milyen kicsiny az ember, mennyire törékeny is az élet…

Kiszolgáltatottak vagyunk önmagunknak és elsősorban egymásnak. A felelőtlen könnyelműség – amit sajnos ugyancsak megtapasztalhatunk – mások egészségét, életét is veszélybe sodorhatja. Amikor a fizikai bizonytalanság környékezi az embert, különösen is fontos a lelki bizonyosság és biztonság. A megpróbáltatások elviseléséhez ugyanis – a fegyelmezett szabálykövetésen túl – a lelkierősség is nélkülözhetetlen…

Nem kell mindig mindent maradéktalanul megértenünk, elég, ha erős hittel ráhagyatkozunk a Gondviselésre, mely elhibázott lépéseink, rossz döntéseink ellenére is képes sorsunkat jóra fordítani.

János evangéliuma örökítette meg a vakon született ember meggyógyítását. A csodát hosszú procedúra keretében vizsgálta ki a farizeusi hatóság. A gyógyult betegnek nem hittek, ezért a szülőket is beidézték, akikkel azt kívánták bizonyíttatni, hogy nem is volt vak a fiatalember. Jézust vádolták meg és kiáltották ki istenkáromló bűnösnek. A második kihallgatásakor a meggyógyult egyszerűen foglalta össze a lényeget: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok.” A vádakra pedig írástudókat megszégyenítő módon válaszolt, megrendítően szépen tett tanúbizonyságot: „Éppen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, nekem pedig megnyitotta a szemeimet. Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit.”(Vö.Jn.9/1-34.)

Átalakul az ember értékítélete, miután saját életében tapasztalja meg a „fent” és a „lent” érzését, miután ő maga is „érintetté” válik. Egy-egy hullámvölgy után képes igazán megérteni, mi is az a Jézusban megnyilvánuló gyógyító, isteni kegyelem.

Adja Isten, hogy a ránk váró megpróbáltatásokat erős lélekkel legyünk képesek viselni. Hitünk tartson meg bennünket a gyógyulás és a boldog beteljesülés reményében…

Címkék#blog

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában