HÉTVÉGI TŰNŐDÉSEK

„Az igazi világosság, mely minden embert megvilágosít, a világba jött.” (Jn.1/9.)

Az esztendő fordulójára fehér lepeltakaróba burkolózott a világ és csikorgó hideggel köszöntött ránk az újesztendő. Különösen az országutakon elénk tornyosuló hóakadályok láttán, pillanatok alatt megtapasztalhattuk, mennyire kiszolgáltatott is tud lenni az ember. Ismét leckét kapott alázatból: mindent nem tud uralni, mindenkinek nem tud diktálni – van, amihez neki is igazodnia kell, hiába járunk a huszonegyedik század második évtizedében…

Ünnepek múltával mintha ki akarna józanítani bennünket a január. Milyen jó lenne, ha karácsony fényét és melegét nem tudná semmilyen vihar és hideg kioltani és kiűzni, mert annak forrása szívünk-lelkünk mélyén végleg lakást vehetett. Milyen jó lenne, ha a megtépázott fenyőfává silányított karácsonyfákkal együtt nem hajigálnánk ki azt a szeretetet, amiről másfél hete még annyit beszéltünk. Milyen jó lenne szívünkben Betlehem kegyelmével nekiindulni ennek az évnek, s napról napra bizonyságát adni Isten szeretetének…

Adventi várakozásunk csöndjében utat építettünk, a szeretet útját. Ezeken az általunk épített utakon jött a világba ismét az isteni kegyelem fénye, reménye. Csak ez a Betlehemben kigyúló fény tudja igazán megvilágosítani az embert. S ha egyszer lángra gyújtotta szívünket, ezen az úton többé nem lehet hóakadály…

Adjon békességet az Isten – békességet, szeretetet és egyetértést, mert ebből van a legkevesebb ezen a világon. Emiatt van kihűlőben sok családi tűzhely, ennek „fájását” hordozzák szomorú szemű gyermekek, ezért gyöngülnek közösségeink, ezért van annyi magányos és elhagyott, ezért látnak ellenséget egymásban az emberek és emiatt üldözik, gyilkolják ma is a Krisztus-híveket…

 „A világosság a sötétségben világít” igazán, „mégsem ismerte föl őt a világ” – olvassuk a János-evangélium bevezetőjében – „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindannak azonban, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen, annak, aki hisz őbenne.” (Vö.Jn.1/5-12.) Ha képesek vagyunk hallgatni az evangélium szavára, életünk minden egyes napján megtapasztalhatjuk az Istenfiúság kegyelmét. Megpróbáltatásaink sötét éjszakáján is lesz annyi világosságunk, mely lépteinknek helyes irányt mutat. Becsüljük meg ezt a fényt! Lássuk meg egymás tekintetében is, mielőtt utat engednénk – vélt vagy valós sérelem után – a bennünk támadó indulatnak...